Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Évente hányszor beteg a gyereke? Mikor kell aggódnia?

A közösségbe kerülő gyerekek esetén elfogadhatónak számít az is, ha évente 12 fertőzést kapnak el, és egy-egy betegség akár 10-14 napig is tarthat, sőt, például a köhögés akár hetekig is elhúzódhat.

A gyakori és hosszú ideig tartó felsőlégúti fertőzések nem feltétlenül az immunműködés zavarát jelzik, okuk könnyen lehet az is, hogy a gyerekeknél a légutak anatómiája még nem olyan, mint a felnőtteknél.

Mivel nehezebben ürül a váladék a járatokból, ott könnyebben megtelepednek a kórokozók fül-, vagy orrmelléküreg-gyulladást okozva.

Fertőzésekre hajlamosíthat az is, ha a gyermek szennyezett levegőjű helyen, dohányfüstös környezetben él.

Aggodalomra a következő helyzetek adhatnak okot:

• egy éven belül négy vagy annál több fertőzés okozta fülgyulladás (ld. még Fülfertőzések gyermekkorban);

• egy éven belül kettő vagy annál több súlyos arcüreggyulladás;

• két hónapig vagy annál tovább tartó, eredménytelen antibiotikumkezelés (ld. még Antibiotikumok);

• egy éven belül kettő vagy annál több tüdőgyulladás;

• visszamaradt testi fejlődés (ld. még Csecsemők súly- és hosszfejlődése);

• visszatérő, mély tályog a bőrön vagy bármely belső szerven;

• nem vagy nehezen gyógyuló afta a szájban (ld. még Fekélyes szájsebek) vagy gombás bőrbetegségek tartós megléte);

• intravénás antibiotikumkezelés szükségessége a fertőzések leküzdéséhez;

• kettő vagy több súlyos fertőzés, beleértve a szepszist;

• veleszületett immunhiányos állapot a családi kórelőzményben.

Fontos! Amennyiben a fent felsorolt állapotok közül kettő meglétét észleli gyermekénél, forduljon a házi gyermekorvoshoz!

Visszatérő vagy makacs fertőzések megléte esetén javasolt a mielőbbi kivizsgálás az esetleges immunhiányos állapot felismerése érdekében. A veleszületett immunhiányos állapot korai diagnózisa és kezelése életmentő lehet!

A közösségben terjedő betegségek megelőzése

Támogassa a gyermek immunrendszerét a megfelelő életmóddal:

• kiegyensúlyozott, tápanyagokban gazdag étrend;

• megfelelő mennyiségű és minőségű alvás;

• minél több mozgás, lehetőleg szabad levegőn;

• személyes higiéné megtanítása (helyes kézmosás,

• tüsszentés, köhögés során a száj elé tett kéz stb.);

• illetve adassa be gyermekének a kor szerint szükséges és ajánlott védőoltásokat.

Ha gyermeke beteg, ne vigye közösségbe! Fontos tudni, hogy sok légúti betegség már a tünetek megjelenése előtt fertőz, míg például a hetek óta el nem múló köhögés mellett is lehet egészséges a gyerek, ezért nem kell hetekig otthon tartani.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/gyerek-eves-betegsegek