Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Öt nélkülözhetetlen tanács a téli energiahiány leküzdésére

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Reggelente szürke az égbolt, délután fél ötkor pedig már szinte teljesen sötét van. A nap nagy részében olyan érzésünk van, mintha kihúzták volna a „hálózati kábelt és félig lemerült elemekkel működnénk”. Este nyolc órakor álmosan lézengünk, már aludni szeretnénk. Januári napokon bizonyára sokan magukra ismernek a leírásból. A télből még jó sok hátra van, érdemes kipróbálni, mivel turbózhatjuk fel energiaszintünket. Öt könnyen és jól betartható tanácsot adunk, melyek hatása már napokon belül érezhető. Két dolgot azonnal, a számítógép előtt ülve is bevethetünk!



Tudatos légzés

A hétköznapokon felszínes, pihegő légzéshez szoktunk. Gyakoroljuk a rekeszizmot is megmozgató hasi légzést. Óránként iktassunk be pár perces munkaszünetet. Álljunk fel és lélegezzünk tudatosan. Így több éltető oxigénhez juttathatjuk sejtjeinket.

Alvásmenedzsment

Igyekezzünk ugyanabban az időpontban lefeküdni és alakítsunk ki elalvást segítő rituálét (relaxáció, olvasás, zenehallgatás). Általánosságban napi nyolc óra pihentető, minőségi alvás tekinthető regeneráló hatásúnak.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

Megnézem a légkeveréses halogén főzőkészüléket >> [1]

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Vízivás

A szervezet ideális működéséhez elengedhetetlen a megfelelő folyadékfogyasztás. Elsősorban vizet igyunk. Reggel egy nagy pohár vízzel induljon a nap és készítsük az ásványvizes palackot/vizes kancsót munkaasztalunk mellé. Igyunk nap közben folyamatosan, a kis munkaszüneteket a mélylégzés mellett erre is használjuk.

Napi mozgás

Az energiához jutás alfája és omegája a testmozgás. A szabad levegőn végzett mozgás juttatja a szervezetet a legtöbb oxigénhez, aminek a hatása azonnal érezhető: energikusabbak, frissebbek leszünk. Nincs kedve sportolni? Egy hosszú séta is hatásos, a hangsúly itt is a rendszerességen van.

Tápláló étkezés

A készételek és a téli nehéz, túl sok szénhidrátot, zsírt tartalmazó fogások helyett kerüljön sok zöldség, gyümölcs, finom teljes kiőrlésű lisztből készült pékáru, többféle tápláló dió-mogyoróféle, mag, hal és szárnyas az asztalunkra. A szervezet energikus működéséhez elengedhetetlen a gazdag tápanyagbevitel. A változatos étkezési szokások kialakítása hosszú folyamat, legyünk türelmesek, kitartóak.

A változtatás a bevásárlással kezdődik. Írjunk össze tudatosan egy egészséges bevásárlólistát.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/energia-teli