Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék
Hivatalosan is bejelentették, hogy augusztus 1-től elérhető a harmadik COVID elleni védőoltás is. Arról a páciensek dönthetnek, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel. A döntéshez segítséget jelenthet az ellenanyagszint meghatározás, amely megmutatja, hogy a korábbi két védőoltás hatására kialakult-e védettség. A témát Dr. Menyhárt Orsolya az Affidea Magyarország járóbeteg-szakellátás orvosigazgatója foglalja össze.
Mint ismeretes, a kormányzat bejelentette, hogy mindazon oltottak, akik már 4-6 hónappal ezelőtt megkapták a második védőoltást is, kérhetnek harmadik vakcinát augusztus elsejétől, regisztrálni e hét második felétől lehet. A harmadik védőoltás típusát az oltó orvos választja ki a heterogén oltási séma javaslat szerint. A döntéshez segítséget nyújthat egy ellenanyagszintmérés, amelynek célja, hogy meghatározza a SARS-COV2 vírus ellen kialakuló védettséget.
Elérhető, kérhető teszt szintén az S-protein, azaz a koronavírus tüskefehérjéje ellen termelt antitestek szintjét mutatja ki. Amennyiben a labor által megadott határérték feletti az eredményben közölt érték, akkor az adott páciens védettnek tekinthető, amennyiben az alatti, akkor a védettség nem biztosított. Dr. Menyhárt Orsolya elmondta: „Egyelőre nem érzékeljük, hogy az ellenanyagszint meghatározása iránt változott volna a kereslet. Ha valaki nem biztos abban, hogy szüksége lenne-e a harmadik védőoltásra, akkor annak segítséget nyújthat a döntésben az ellenanyagteszt. Mindazoknak, akiknél nem mutatható ki védettséghez szükséges antitest a tüskefehérje ellen, ajánlott az újabb vakcina felvétele.” A vénás vérből történő ellenanyagszintmérést laborban végzik, a védettségről informáló eredmény azonban nem kerül be automatikusan az uniós COVID-igazolások közé, így utazáshoz nem használható.
------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------
Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:
38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!
Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az uniós COVID-igazolványok július elsejétől érvényes az Európai Unió területén, megkönnyítve az uniós állampolgárok országok közötti utazását. Három különböző esetben juthatunk hivatalosan uniós COVID-igazolványhoz.
• Ha valaki bizonyítottan átesett a COVID-19 fertőzésen, és ezt hivatalos PCR vagy az unióban is elfogadott antigénteszt bizonyítja, akkor 3 hónapon keresztül védettnek tekinthető és jogosult az uniós COVID-igazolványra. (Uniós gyógyultsági igazolvány)
• Ha valaki mindkét védőoltását megkapta és a második vakcina időpontjától már eltelt két hét, így vélhetően kialakult a szervezetében a védettség. (Uniós oltási igazolvány)
• Ha valaki 48-72 óránál nem régebbi, negatív PCR vagy unióban is elfogadott antigénteszttel rendelkezik. (Uniós tesztigazolvány)
Az egészségügyi szolgáltatók a különböző tesztek eredményeit – a korábbi gyakorlathoz hasonlóan – feltöltik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatói Térbe (EESZT), ahonnan a páciensek saját maguk tölthetik le az uniós COVID-igazolványokat. „Bár az ellenanyagszintmérés eredménye nem szerepel az utazáshoz köthető uniós COVID-igazolványok között, mégis, ha külföldi utazásra készül valaki, és mindkét védőoltást megkapta, akkor is érdemes meggyőződni arról, hogy a valóságban is kialakult-e a védettség a szervezetben. Utazás alatt is szigorúan be kell tartani az is a higiéniai szabályokat vagy még indulás előtt kérni lehet a harmadik vakcinát.” -mondta Dr. Menyhárt Orsolya.