Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Iskolakezdés az ortopéd orvos szemével

Az iskolakezdés az egyik legmegterhelőbb időszak a gyermekek számára. A jól tervezett iskolatáska, a megfelelő lábbeli, illetve a mozgásigény kielégítése hozzásegíti gyermekünket a jó kondíció eléréséhez, s egyúttal a mozgásszervi panaszok kialakulását is megelőzhetjük.

Az iskola első osztálya alapvető változásokat hoz a kisgyermek életében. Az óvodában a nap jelentős részét játékkal, mozgással töltötte, míg az iskolában a szigorúbb napirend szerint órákat ül egy helyben. A mozgásigény kielégítésére az óraközi szünet, illetve a tornaóra marad. Jelentős részüknek ez kevés, célszerű olyan sporttevékenységet keresni akár az iskolában, akár sportegyesületben , amelyet a gyermek szívesen végez.

Könnyebb helyzetben vannak azok, akik már az óvodában elkezdtek sportolni. A rendszeresen végzett mozgás, torna, úszás, labdajáték és egyéb sportágak nemcsak kielégítik a gyermekek mozgásigényét és javítják edzettségét, kondícióját, hanem megelőzhetik számos mozgásszervi rendellenesség kialakulását is, illetve a már meglévő elváltozásokat jótékonyan befolyásolják. Nem utolsó szempont, hogy egy gyermekkorban elsajátított sportág felnőttkorban is tovább folytatva a sportolás nyújtotta örömökön kívül az egészség megőrzésének is fontos támasza lehet.

A hátizsák nem csak divatos

A kisgyermek gerincoszlopa csecsemőkortól a felállás, ülés, járás elkezdését követően fokozatosan nyeri el normális formáját, vagyis fiziológiás görbületeit. Az egészséges gerincnél (hátulról tekintve) a háti szakasz domború, a nyaki, illetve az ágyéki szakasz homorú. Ezen görbületek biztosítják a gerinc jó statikai működését, teherviselő képességét. A görbületek mellett természetesen nagy szerep jut a gerincet működtető izmoknak is. Érthető, hogy egy jó izomzatú gyermek kevésbé van kitéve a gerincet érő nagyobb megterhelések károsító hatásának.

A súly cipelése (iskolatáska) önmagában még nem változtatja meg a fiziológiás görbületeket. Az aránytalan, az izomzat teherbírását megközelítő vagy azt meghaladó súly azonban túlterheli az izomzatot, így panaszok forrása lehet, és kifáradásából adódóan kóros görbületek kialakulásához vezethet. Ezek egy része oldalirányú görbületként jelenik meg, más része a fiziológiás görbületeket változtatja meg. Az előbbit szkoliózisnak nevezzük, míg az utóbbi lehet lapos vagy fokozottan domború hát.

Az oldalirányú görbületek (szkoliózis) nagy része nem betegség, hanem helytelen tartás (funkcionális szkoliózis). Ugyanígy rossz testtartás következménye a fokozott domborulatú hátak nagy része is (hanyag tartás). Ezek elsősorban a relatíve gyenge izomzat következményei, de szerepet játszik benne a korrekciós készség hiánya is.

Egy óvodában végzett szűrővizsgálat során meglepően kevés rossz tartású gyereket találtunk, míg iskolásoknál az évek számának növekedésével jóval gyakrabban fordul elő a gerincdeformitás. Ebben szerepe lehet a fokozott fizikai terhelésnek, így az iskolatáskának is. Az egyenlő teherelosztás szempontjából a hátizsákok előnyösebbek a kézi és oldaltáskáknál.

Az egészséges láb

A másik fokozott statikai terhelésnek kitett testrész a láb. A láb boltozatai a hosszanti és harántboltozat hasonlóan a gerinc fiziológiás görbületeihez, kisgyermekkorban alakulnak ki a járáskezdés után. Az egészséges boltozatok viszik át a testsúlyt egyenletesen a talajra. A jó hosszanti boltozat kialakulásának feltétele a sarok normális állása, vagyis ha a sarkat hátulról vizsgáljuk, annak közel függőleges a helyzete. Ennek biztosítására fontos a jó cipő: kérge a saroknál erős legyen, tartsa a lábat, szükség esetén a sarok döntésével.

A boltozatok hibái már óvodáskorban jelentkeznek, de ekkor még megfelelő cipővel, lábtornával az esetek jelentős részében korrigálhatók. Idősebb gyerekeknél már jelentkezhet a boltozat lelapulása, a lúdtalp, mely súlyos panaszok, illetve további deformitások forrása is lehet.

Óvodában sok helyen tornáztatják a gyermekek lábát külön is, erre az iskolában már nem kerül sor. Ezért célszerű rendszeres néhány perces otthoni lábtornát bevezetni a deformitás megelőzésére.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/themes/sick/suli1.htm