Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Koronavírus - Több százezer ember beoltását tervezik a következő egy hétben

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Ütemesen és jól halad a koronavírus elleni oltás Magyarországon, a következő egy hétben is több százezren kaphatnak vakcinát - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője.



Galgóczy Ágnes elmondta, több százezer adag oltóanyagot szállítottak ki az oltópontokra és a háziorvosokhoz. Az utóbbiak most a 60 év feletti embereket oltják. A felmérések szerint egyre nő a vakcinák iránti bizalom, amit alátámaszt az is, hogy egyre többen regisztrálnak a vakcinainfo.gov.hu oldalon, már majdnem hárommillióan jelezték, hogy szeretnének oltást. Galgóczy Ágnes tájékoztatása szerint a most pusztító brit vírusmutáns fertőzési rátája meghaladja a hármat, vagyis egy ember három másiknak adja tovább. A normál koronavírus fertőzési rátája kettő és három között volt. "Ebből következően sokkal több ember kerülhet kórházba és szorulhat akár intenzívosztályos kezelésre".

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >> [0]

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A főosztályvezető elmondta: április elejéig szeretnének mintegy kétmillió embert beoltani, ami nagyban függ attól, hogy a védőoltások időben megérkeznek-e. Reményei szerint nyárra már nagyon sok embert olthatnak be, akár elérhetik a nyájimmunitást is.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/koronavirus_oltasiterv_marcius