Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A horkolás okai és kezelési módjai

Számtalan ember életét keseríti meg a horkolás, bár ők maguk nem szenvednek tőle közvetlenül. Az idegtépő hangorkán elsősorban a házastársat kergeti külön hálószobába vagy ítéli ébren hánykolódva eltöltött éjszakákra, míg a zaj okozója békésen alussza álmát. Nem kíméli ez a jelenség a hírességeket sem; Roosevelt éppúgy híres volt horkolásáról, mint Churchill vagy Mussolini.

A horkoló hang a felső légutak lágy szöveteinek (lágy szájpadlás, nyelvcsap, mandulák, nyelvgyök, a torok hátsó és oldalsó falai) vibrációja révén jön létre. Alvás közben az izmok és a kötőszövetek ellazulnak, s a ki-be áramló levegő a felső légutak lágy szöveteit mozgásba hozza.

A hangerő fokozatai

Mindenki horkolt már kisebb-nagyobb mértékben élete során, de nem minden eset tekinthető kórosnak. A ritkán jelentkező, enyhe horkantásoktól az egész házat betöltő, falrengető robajig négy fokozatot különböztethetünk meg.

Enyhe: csak esetenként jelentkezik, főképpen akkor, ha valaki a hátán fekve alszik, és túl fáradt, illetve alkoholt fogyasztott vagy sokat evett.

Mérsékelt: bárhogyan fekszik is az érintett személy, rendszeresen és gyakran jelentkezik a horkolás.
Komoly: bármely testhelyzetben történő, egész éjjel tartó, hangos horkolás, amely még egy-két szobával odébb is hallható.
Súlyos: igen hangos horkolás, független az alvás közbeni testhelyzettől, és az egész házban jól hallható.

 

Leggyakoribb okok

A horkolásnak számtalan oka lehet, ezek közül a leggyakoribbakat tekintjük át.

Gyenge izomtónus

Az alvásnak különböző fázisit különíthetünk el. Az izmok és a szövetek azokban a szakaszokban lazulnak el leginkább, amikor a legmélyebben alszunk. Kedvez a horkolásnak a háton fekvés, mivel a nyelv izmainak ernyedtsége miatt hátracsúszik a felső légútba, így szűkíti annak nyílását, ezáltal erősítve a levegő áramlását. Idősebb korban a horkolás fokozódik, mivel a torok izomszöveteinek tónusa életünk folyamán jelentősen csökken.

Elhízás

Súlyosbítja a helyzetet az elhízás. A felesleges zsírréteg nemcsak a bőrünk alá rakódik, hanem a garatizomzat és a garatnyálkahártya közé is. A vastagabb nyak, toka úgyszintén szűkíti a levegőjáratokat. A túlsúlyos emberek általában keveset mozognak, így izomtónusuk egyébként is gyöngébb, szöveteik petyhüdtebbek lesznek.

Szervi változások, alkati adottságok

A torok- és orrmandulák megnagyobbodása szűkíti a felső légutakat, míg a csapott áll a nyelv hátranyúlását idézi elő, fokozva a nyelv hátraesését. Bizonyos betegségek (pajzsmirigy-elégtelenség vagy Down-szindróma) a nyelv megvastagodásával járnak, ami még inkább akadályozza a levegő szabad áramlását.

Izgató és nyugtatószerek, jóllakottság

Nyugtatók szedése, az alkoholfogyasztás, a túlzott jóllakottság felborítják az alvás természetes ritmusát, a szövetek a normálisnál hamarabb és nagyobb mértékben lazulnak el. Összepréselődnek a garat falai, s létrejön a horkoló hang. A dohányzás hatására a torok nyálkahártyái megduzzadhatnak, ami szintén szűkíti a levegőjáratokat.

Orr eredetű okok

Heveny vagy idült felső légúti fertőzések a megbetegedés időszakában okozhatnak horkolást, ami a fertőzés elmúltával megszűnik. Az allergia, ingerlő anyagok (por, füst, egyéb légszennyezés) az orr nyálkahártyájának gyulladását okozhatják, így elzáródás keletkezhet. Első tünete lehet az erős horkolás az orr, az orrgarat vagy az arcüreg duzzanatainak, daganatainak. Az orrsövényferdülés és az orrpolip szintén akadályokat állítanak a levegő útjába.

Alvási apnoé

Külön fejezetet érdemel egy nagyon gyakori jelenség, mely komoly egészségügyi károsodáshoz vezethet. Az éjszakai alvás közben erős horkolással, sőt fuldoklással, a horkolások között hosszú légzésszünetekkel járó betegségről van szó.

Az apnoé (légzésszünet) során az elernyedt garatizmok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy gyakorlatilag összetapadnak. Az összetapadás előtti egyenletes horkolás megszűnik, az alvó ember nem jut levegőhöz, a vér oxigénnel való telítettsége hirtelen csökken. Több erőlködő mellkasi mozgás után végül egy nagy horkantás kíséretében a garatfalak szétnyílnak, az oxigénellátás normalizálódik, de ilyenkor a beteg gyakran felébred. Súlyos esetben egyetlen éjszaka alatt ez akár ötvenszer is megismétlődhet.

A beteg napközben fáradt, hiszen sosem tudja kialudni magát, alvási fázisai felborulnak. Napközben aluszékonnyá válik, koncentrálóképessége romlik, a legváratlanabb helyzetekben elalszik. A hosszú éveken át fennálló éjszakai oxigénhiány súlyos agyi, szív- és keringési zavarokat okozhat, gyakori szövődmény a magas vérnyomás is.

A problémát az egyéni alkati adottságokon kívül (szűkebb garat, hátrább ugró állkapocs), a jelentős súlytöbblet okozza, hiszen mint már említettük az elhízás szűkíti a légutak átjárhatóságát.

Van segítség?

A horkolás és az elhízás közötti összefüggés nyilvánvaló, ezért a legfontosabb teendő: a megszabadulni felesleges kilóktól, ami még a súlyos alvási apnoéban szenvedők panaszait is megszüntetheti. A dohányzás abbahagyásával elkerülhetjük a nyálkahártyák duzzadását, ezért érdemes lemondanunk e káros szenvedélytől. Lefekvés előtt tartózkodjunk a nagy mennyiségű, különösen a fehérjékben gazdag ételek fogyasztásától. Ilyenkor a megterhelt szervezet izomzata jobban ellazul, a mélyebb alvás során a garat szöveteiben vibráció, majd összezáródás jöhet létre.

Az alkohol és a nyugtatók, altatók szintén az izomtónus csökkenését váltják ki, és mélyebb alváshoz vezetnek. Emiatt különösen nehéz felébredni a légzésszünetre, s a tartósabb oxigénhiány nagyobb károsodásokat okoz. A testedzés nemcsak a fogyáshoz segít hozzá, hanem fokozza az izomtónus stabilságát is.

A rendszeres, zavaróan hangos horkolás okainak kiderítése mindenképpen fül-orr-gégész szakorvos feladata. Gyakran jó eredményt hoz az életmódváltás, de olykor csak a műtéti megoldástól várhatunk sikert.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/themes/sick/pulmo1.htm