Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Koronavírus - megtörtént az első beteg vérplazma-terápiája

Biztató az állapota annak a fertőzött betegnek, akinek elsőként adtak be koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmáiból kivont antitesteket Magyarországon.

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője elmondta, hogy az első terápiát a Dél-pesti Centrumkórháznak a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együtt sikerült elvégezni.

Szájmaszk, gumikesztyű, gyógyszertári alkohol, védőszemüveg>> [1]

A Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportja jelenleg a lehetséges donorvérek gyűjtésének és tesztelésének fázisában tart. Mint mondta, a donorvéreknek a normál véradásnál megszokott egészségügyi és laboratóriumi paraméterek mellett, megfelelő mennyiségű antitestet kell tartalmazniuk. Ez nem egyszerű, mivel az első kísérletek szerint az látni, hogy azoknak a szervezetében, akik enyhe tünetekkel vagy tünetmenetesen vészelték át a betegséget, kevesebb antitest termelődött azokhoz képest, akik súlyos vagy középsúlyos tüneteket produkáltak - magyarázta.

Szájmaszk, gumikesztyű, gyógyszertári alkohol, védőszemüveg>> [2]

A kutatócsoport jelenleg háromszáznál is több hatóanyaggal kapcsolatban végez kísérleteket - két hatóanyag rövidesen a klinikai kipróbálás fázisába léphet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/koronavirus_verplazma_terapia