Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Koronavírus elleni vakcinát fejleszt közösen a világ két legnagyobb vakcina gyártója

Koronavírus elleni vakcina kifejlesztéséről kötött megállapodást a Sanofi és a GSK, a gyógyszercégek tervei szerint a jelenleg fejlesztés alatt álló vakcina 2020 második felében lép majd a klinikai vizsgálatok fázisába.

A tájékoztatás szerint amennyiben a klinikai vizsgálatok sikerrel járnak, a vakcina 2021 második felében válhat elérhetővé. A Sanofi korábban már bejelentette, hogy a rekombináns Covid-19-vakcina kifejlesztését az Egyesült Államok Egészségügyi és Szociális Minisztériumának egy hatósága, a BARDA (Biomedical Advanced Research and Development Authority) támogatásával és vele együttműködésben végzi. A két gyógyszercég a tervek szerint más olyan kormányokkal és nemzetközi intézményekkel is tárgyal majd a gyógyszerfejlesztés anyagi támogatásáról, amelyek számára szintén prioritást jelent a vakcina globális elérhetősége.

Szájmaszk, gumikesztyű, gyógyszertári alkohol, védőszemüveg>> [0]

Miközben a világ egy korábban nem tapasztalt, globális egészségügyi válsággal küzd, nyilvánvalóvá vált, hogy összefogás nélkül egyik vállalat sem érhet el eredményeket - mondta Paul Hudson a Sanofi vezérigazgatója a közleményben. A világ két legnagyobb vakcina gyártója fog most össze ebben a partnerségben - mondta Emma Walmsley, a GSK vezérigazgatója. A vállalatok közös munkacsoportot hoztak létre, amelynek elnökei David Loew, a Sanofi globális vakcina üzletágának igazgatója, illetve Roger Connor, a GSK vakcina üzletágának elnöke. A munkacsoport mindkét vállalat erőforrásainak felhasználásával igyekszik majd minden lehetőséget megragadva felgyorsítani a vakcina fejlesztését.

A világjárvány komoly emberi és pénzügyi kihívások elé állította a világot, éppen ezért mindkét gyógyszergyártó prioritásként kezeli a Covid-19 elleni vakcina globális hozzáférhetőségét, illetve azt, hogy az együttműködés keretében kifejlesztett vakcina megfizethető áron, a világ bármely országában elérhető legyen a lakosság számára. A két vállalat anyagátadási szerződést kötött, amely lehetővé teszi, hogy azonnal megkezdjék a közös munkát. Az együttműködés konkrét feltételeit várhatóan a következő hetekben véglegesítik majd.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/koronavirus_vakcina_fejlesztes