Aki még nem kényszerült hangosan horkoló ember mellett aludni, el sem tudja képzelni milyen kellemetlen ilyen hangzavarban tölteni az éjszakát. Fejünkre húzhatjuk a párnát, ám ekkor nem kapunk levegőt. Lökdöshetjük, taszigálhatjuk, gonosz módon még az orrát is befoghatjuk vagy igyekezhetünk megfordítani a horkolót, ami járhat bizonyos részeredményekkel, ám a koncert hamarosan újrakezdődik, s rendszerint épp akkor, amikor már-már elaludtunk volna.
Ilyenkor a szégyen a futás, de hasznos ősi elvét követve a lakás egy másik fertályán keresünk menedéket magunknak. Botorság lenne azonban haragudni a "muzsikusra", a tetszésünket el nem nyerő szimfónia nem szándékos bosszantás, okai nem partnerünk megátalkodottságában keresendők.
A horkolás tulajdonképpen egy alvás közben fellépő légzési rendellenesség. A riasztó hang a felső légutak lágy szöveteinek (lágy szájpadlás, nyelvcsap, mandulák, nyelvgyök, a torok hátsó és oldalsó falai) vibrációja révén jön létre. A horkoló ember izmai és kötőszövetei alvás közben az átlagosnál nagyobb mértékben lazulnak el, aminek következtében a felső légutakon szűkület jön létre. A kisebb keresztmetszeten áthaladó levegő sebessége megnő, ami megrezegteti az ernyedt és rugalmas garatfalat. Minél szűkebb a levegő útja, annál nagyobb a benne áramló levegő sebessége, s annál hangosabb is a horkolás.
A hangok ereje
A horkolásnak különböző fokozatai vannak, s ezek közül nem mindegyiket tekintik kórosnak. Enyhe horkolásról beszélünk, ha csupán alkalmanként fordul elő, s főként akkor, ha valaki a hátán fekve alszik, nagyon fáradt, netán alkoholt is fogyasztott. Ez a stádium bárkinek ismerős lehet, s kisebb nagyobb mértékben bármelyikünkkel előfordulhat. Mérsékelt fokozatú a horkolás, amikor bárhogyan is fekszik "zajforrásunk", a horkolás rendszeresen és gyakorta tapasztalható. Komolynak nevezhető, ha testhelyzettől függetlenül jelentkezik és a szomszéd szobában is hallható, míg súlyos esetről akkor beszélünk, amikor már az egész házban észlelhető az elviselhetetlen trombitaszó.
A Guinness Rekordok könyvében is jegyzett Mell Switzer horkolása méltán nevezhető súlyosnak. Mint rekordtartó 87,5 decibeles hangorkánt présel ki magából, amikor mások már az igazak álmát aludnak. Mivel ez a hangerősség a légkalapácsok zajával is összevethető, nem csoda, hogy állítólag tíz év alatt hét szomszédját is elűzte.
Mi a teendő?
Mivel a lökdösődés zajcsökkentő hatása mérsékelt, szemügyre kell venni azokat a lehetőségeket, melyek az okokat számolnák fel. Tény, hogy a horkolás és az elhízás között szoros összefüggés áll fenn. A felhalmozott felesleges zsírréteg ugyanis nem csupán a bőrünk alá rakódik, hanem a garatizomzat és a garatnyálkahártya közé is, ami szűkíti a levegő útját. Intő jel lehet az egy számmal nagyobb nyakbőségű ing szükséglete is, a megvastagodott nyak, toka ugyanis szintén szűkíti a levegőjáratokat.
Mivel a súlyfelesleggel küszködő emberek általában keveset is mozognak, ezért szöveteik petyhüdtebbek, az izomtónusuk is jóval gyengébb. Meg kell tehát szabadulni a felesleges kilóktól! A dohányzás abbahagyása is csökkenti a nyálkahártyák duzzanatát, célszerű tehát ebben is korlátozásokkal élnünk. Nem kifizetődő ezen kívül a lefekvés előtti lakmározás, különösképpen tartózkodjunk a fehérjékben gazdag ételek fogyasztásától. Az ételekkel megterhelt szervezet izomzata jobban ellazul, s a mélyebb alvás során a garat szöveteiben vibráció, majd összezáródás is előfordulhat.
Csökkentik az izomtónust az alkoholok, a nyugtatok valamint az altatók fogyasztása is. A "segítségükkel" mélyebb alvásba merülő ember nehezebben ébred fel egy garatelzáródás okozta oxigénhiányos állapotra, ami további károsodásokat is okozhat. A rendszeres, zavaróan hangos horkolás okainak kiderítése mindenképpen fül-orr-gégész szakorvos feladata. Meglehetősen gyakran jó eredményt hoz az életmódváltás, a több mozgás, kevesebb alkohol és dohányzás, ám olykor csak a műtéti megoldástól várhatunk sikert.