A galagonya
A népi gyógyászatban leggyakrabban alkalmazott szívgyógyszerek egyike a galagonya. A növényt évszázadok óta ismerjük, a cserje többnyire kertekben, szántóföldek szélén nő, vadon vagy telepített formában. A kilenc méteresre is megnövő bokor formára nyesve fehér virágaival, piros bogyóival gyakorta szolgál dekoratív kerítésként is. A tövises növény régebben a balszerencse szimbóluma is volt, sőt állítólag Jézus töviskoronája is e növény ágaiból készült.
A galagonya történetéből
Rossz híre ellenére mindig voltak, akiket jobban érdekeltek a növény tulajdonságai, mint a köré szőtt legendák, noha számos gyógynövénnyel ellentétben a galagonya viszonylag későn került be az európai gyógyászat kelléktárába. Az első ismert feljegyzések egyike 1305 körül keletkezett, s szerzője még köszvény ellen ajánlotta, ám más források szerint a népi orvoslás szívpanaszok enyhítésére is használta.
Ez utóbbi alkalmazásmódot igazolták később a 19-20. századi vizsgálatok, melyek szerint a galagonya az egyik legkiválóbb szívre ható gyógynövény. E kutatások során kiderült, hogy a növény úgy erősíti és szabályozza a szívműködést, hogy jóformán semmilyen mellékhatása nincs, s ezért tartós kezelés is végezhető vele. Még egyéb betegségre felírt gyógyszerrel együtt is szedhető, csupán arra kell ügyelni, hogy rendszeres alkalmazásával azok szükséges mennyisége bizonyos idő után csökken. Ezért azok, akik az előírt terápia mellett a galagonyát is szeretnék kipróbálni, feltétlenül konzultáljanak orvosukkal, s beleegyezése nélkül semmiképp se változtassanak a korábban előírt adagokon.
Gyógyhatása
A galagonya hatóanyagait a növény leveleiből, virágaiból, illetve piros bogyó terméséből vonják ki, olykor egyszerre mindháromból. Mindenekelőtt anginás mellkasi fájdalmak megszüntetésére, magas vérnyomás csökkentésére, szívbetegségben szenvedőknél a szívösszehúzódások hatékonyabbá tételére, illetve szívritmuszavarok (főként az extraszisztolé és a szapora szívverés) megszüntetésére használják.
A növény közvetlenül erősíti a szívizomsejteket, növeli a szívizom munkabírását, teljesítményét, tágítja az ereket, javítja a szívizom vérellátását és a szívösszehúzódások erősségét.
Hatóanyagai infarktus után a szívizomzat vérellátását, az ér újraképződését segítik elő, a vérnyomást és pulzusszámot csökkentik, s ezzel együtt fokozzák a szervek és az izmok vérellátását. A 40 év feletti, keveset mozgó, rendszertelenül táplálkozó, dohányzó, nagy igénybevételnek, erős stresszhatásoknak kitett menedzserek szívműködési zavarainak megelőzésére is kiváló megoldás a naponta fogyasztott galagonyatea.
Szerteágazó hatását a galagonya a benne található nagy mennyiségű flavonoidoknak ezek közül is a proantocianidin complex oligomereknek (PCO) is köszönheti, mely vegyületek hatékony antioxidánsok.
Mint számos gyógynövénynél, úgy a galagonyánál is igaz, hogy rövid kúrától nem várhatunk eredményt. Nagyon fontos a tartós, naponkénti alkalmazás, azonban huzamosabb ideig tartó alkalmazása során is teljesen veszélytelen, nem alakul ki hozzászokás, hatóanyaga nem toxikus, s nem halmozódik fel a szervezetben.
Érdekességek:
A legbiztonságosabb gyógynövény
Sokak szerint a galagonya a legbiztonságosabb gyógynövény, bár van rá példa, hogy alkalmazása során émelygés, izzadás, fáradtság és bőrkiütés jelentkezett. Nem szívbetegeknél viszont a nagy mennyiségű galagonya fogyasztása jelentősen csökkentheti a vérnyomást, ami szédüléshez és ájuláshoz vezethet. Gyerekek, valamint terhes és szoptató nők ne használják.
A fehér fagyöngy
Örökzöld növény, mely elsősorban lombos puhafákon élősködik. Magját a madarak viszik át egyik fáról a másikra, s gyökereit a fa kérgébe ereszti. Az évezredek óta ismert örökzöld növény a görög mitológiában a tavasz visszatértébe vetett reményt tartotta fenn, a kelta druidák szerint pedig a tél beálltával természetből távozó életerő e folyton zöldellő növénybe vonul vissza, ezért különös tiszteletet érdemel. Egyes néphitek szerint a fagyöngy az új élet záloga és a termékenység szimbóluma. A karácsonyi fagyöngyhasználat a brit szigetekről származó szokásában a kelta fagyöngykultusz nyomait fedezhetjük fel.
Gyógyhatása
A fehér fagyöngy leveleit és hajtásait orvosi célokra mindenekelőtt vérnyomáscsökkentő hatása miatt alkalmazzák, fő hatóanyaga, egy acetilkolinnal rokon kolinszármazék, vérnyomáscsökkentő hatású. Tartalmaz emellett szívre ható polipeptideket, viszkotoxint is. A fagyöngy jó szolgálatot tehet különböző elhasználódási betegségekben, például érelmeszesedésben, időskori szívártalmakban, nyugtató hatású gyógynövényekkel együtt pedig ideges szívpanaszok esetén várhatunk jó eredményt a növénytől.
Az említett fő hatásokon túl a fagyöngy elősegítheti a menstruációs vérzések szabályozódását, a méhvérzészavarok megszűnését is. Egyes indián törzsek vetélések előidézésére, illetve a szülés közbeni méhösszehúzódások serkentésére használták az amerikai változatát.
Kizárólag a fehér fagyöngy levelei és hajtásai gyógyító drogok!
Amire figyelnünk kell!
Bár megfelelő felügyelet mellett a fagyöngy alkalmazása veszélytelen, gyermekektől mindenesetre tartsuk távol a növényt. Egyes források szerint esetükben már 2-3 bogyó is okozhat súlyos mérgezést. Ha karácsonykor felakasztjuk lehetőleg olyan magasságba kerüljön, hogy a bogyókat ne érhessék el, illetve magyarázzuk el nekik, hogy azok fogyasztása veszélyes lehet.
A magas vérnyomás orvosi kezelést igénylő komoly betegség, ezért a fagyöngyöt is csak a kezelőorvos jóváhagyásával, és folyamatos felügyelete mellett alkalmazzuk, különösen idősebbek terápiájában, mivel rájuk nézve a növénynek váratlan hatásai is lehetnek.
Fokhagyma
A fokhagyma évezredek óta két egymástól elválaszthatatlan tulajdonsága miatt közismert. A szaga és a hatása miatt. Fehér gerezdjeit ősidők óta szinte mindenre használják, a lepra gyógyításától kezdve a féregűzésen át egészen az aranyér kezeléséig. Az egyiptomi piramisépítők erő- és állóképességük növelése miatt fogyasztották, a két világháborúban a katonaorvosok sebesülteket kezeltek vele, Pasteur baktériumölő tulajdonságai miatt vizsgálta, napjaink kutatói pedig zömmel a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a rák elleni hatását vizsgálják.
Gyógyhatása
Az átható szagú növény egyik leghatékonyabb szerünk az érelmeszesedés (a verőérfal megkeményedésével járó betegség) megelőzésére. Az ételeikben sok fokhagymát használó olaszoknál és spanyoloknál e betegség előfordulási gyakorisága jóval alacsonyabb is mint nálunk. Közismert értágító, vérnyomáscsökkentő hatása is, mely főleg a szem, a láb, és az agy szűkült erein, az úgynevezett perifériás szívtől távol eső ereken érvényesül. Jótékonyan hat a bélfodor elmeszesedett ereire, ezért hasznos lehet azok számára, akik a bélerek meszesedése miatt haspuffadástól, felfúvódástól szenvednek. Mivel hatóanyagai bizonyos mértékben képesek blokkolni a véralvadásban szerepet játszó fehérjék működését, segít megelőzni a szívinfarktust okozó vérrögök kialakulását.
A fokhagyma egyes összetevői révén lassítja a szapora szívműködést, oldja a szív koszorúereinek görcsét, aminek következtében javul a szívizom vérellátottsága, tápláltsága, nő a szív teljesítőképessége. Számos szakember szerint hatékony fegyver lehet a koleszterinszint csökkentésért folytatott harcban.
A fokhagyma gyógyhatása a gerezdekben található mintegy 100 kéntartalmú vegyületnek köszönhető. Amikor szétrágjuk, az egyik kéntartalmú vegyület, az alliin allicinná alakul át. Ez adja a fokhagyma jellegzetes szagát, és gyógyhatását. Az allicin egy része ezek után tovább bomlik, újabb kénvegyületek keletkeznek (pl. ajoén) melyeknek szintén gyógyhatásúak.
Mivel a különböző hőkezelési eljárások sütés, főzés megakadályozzák az allicin kialakulását, ezáltal nagyban rontják e sokoldalú és hatékony növény hatásosságát, a szakemberek nyersen ajánlják fogyasztásra a fokhagymát. Akit az átható illat netán zavarna, folyamodhat olyan fokhagymakészítményekhez melyek fedőborítással készülnek. Hatásuk nem különbözik a hagyományos fokhagymáétól.
Érdekességek:
Az ólombányászatban dolgozókon végzett statisztikai felmérés szerint akik rendszeresen fogyasztottak fokhagymát, azokon az ólommérgezés tünetei egyáltalán nem jelentkeztek. Európai kísérletek azóta igazolták, hogy a fokhagyma segíti az ólom és más nehézfémek kiürülését a szervezetből. A növény ezen vértisztító, méregtelenítő hatásának a nagyvárosok szennyezett levegőjében élők is hasznát vehetik.
A fokhagymaszag elnyomására valamilyen hagyományos növényi leheletfrissítőt: petrezselymzöldet, petrezselyemgyökeret, édesköményt, vagy lepkeszeget rágcsáljunk.