Jód, vagy nem jód?
Alapvetően igaz, hogy a plusz jód egy jódhiányos területen élő embereknek kifejezetten szükséges lehet. Ez azonban még csak távolról sem jelenti azt, hogy a jódot számolatlanul vihetjük be a szervezetünkbe. Ha ugyanis túl sok van belőle, azzal a pajzsmirigy megbetegedéseinek is utat nyithatunk. Szintén vigyázni kell a jóddal, ha autoimmun pajzsmirigybetegségben szenvedünk. Ekkor ugyanis – legyen szó a Hashimoto, vagy a Basedow korról – a jód bevitelével csak tovább rontunk a helyzeten. Éppen ezért van nagy szükségünk arra, hogy betartsuk, amit az orvos mond!
Messze nem olyan egyszerű
Már önmagában nem olyan egyszerű betartani a jódmentességet, hiszen nagyon sok olyan élelmiszerünk van, melyet jódoznak, hogy a jódhiányból adódó, Magyarországon jellemző betegségeket el lehessen kerülni.
Még nehezebb a helyzete a babára vágyóknak, vagy a kismamáknak, hiszen egyrészt a pajzsmirigy betegsége meddőséget is okozhat, másrészt ők a vitaminkészítmények terén még nehezebben kerülik ki a jód bevitelét. A legtöbb várandósvitamin ugyanis tartalmaz jódot, hiszen a terhesség alatt az anya szervezete biztosítja a baba jódszükségletét is. De abban az esetben, ha a nő nem vihet be a szervezetébe plusz jódot, akkor bizony az ilyen készítmények komoly károkat is okozhatnak .
Ma már a szakemberek jelentős része javasolja a kismamáknak és a babát tervezőknek a megfelelő várandósvitamin szedését, tekintve, hogy kizárólag étkezéssel fedezni a megnövekedett tápanyagigényt igen nehéz. Azonban kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy akit eltiltottak a plusz jód bevitelétől, az olyan várandósvitamint válasszon, melyben ez az összetevő nincs benne. A helyzet nem lesz könnyű, hiszen emellett a várandósvitaminnak komplexnek kell lennie, és biológiailag aktív kötési formákkal kell rendelkeznie (pl: cink-citrát, réz-glükonát), mivel így az anyagok felszívódása, hasznosulása akár 80%-kal is jobb lehet! Emellett természetesen a készítménynek az eltérő trimeszterek eltérő igényeit is megfelelően kell kiszolgálnia.
Plusz jód, ha nem kell
A jód bevitele a fent említett betegségek esetében fokozza a gyulladást, és az autoimmun reakciót, így sajnos a tüneteket is felerősítheti. Azok közt pedig a normál étkezés melletti hízás, libidócsökkenés, depresszió idegesség, hajhullás is helyet kapnak.
Ennél rosszabb hír, hogy a plusz jód bevitele akár – meglévő betegség esetén – vetéléshez is vezethet. Vagyis egy kismama esetében éppen az a szer okozhatja a tragédiát, melytől a nyugodt babavárást reméli, így ilyen esetekben mindenképpen kiemelt figyelmet kell fordítani a jódmentes készítmény választására!