Az ekcéma többnyire krónikus bőrbetegség, amelynek csecsemő- és gyermekkorban leggyakoribb típusa az atópiás dermatitisz (más néven endogén ekcéma vagy neurodermitisz), aminek kialakulása genetikai hajlamra vezethető vissza.
Mi okozza?
Az ekcéma háttere igen összetett, és nem mindig lehet pontosan megmondani, hogy adott esetben mi a kiváltó ok. Az atópiás típus veleszületett allergiás hajlamra vezethető vissza, mely különböző kiváltó mechanizmusokra gyakran visszatér, eltérő súlyossággal.
Ez a betegség sem új keletű, már a görögök is leírják a „viszkető” bőrbetegséget, és a típusos alsó szemhéj alatti redőt. A betegek családjában igen jellemzően nagyobb az allergiás megbetegedések száma. Minél közelebbi családtagunk beteg, és minél több a beteg a családban, annál valószínűbb, hogy a gyermekeknek is ki fog alakulni valamilyen allergiája. Bizonyos mértékig arra is lehet következtetni a gyermekkorban ismétlődő állapotromlások alapján, hogy súlyos vagy kevésbé súlyos ekcéma jelentkezik-e majd felnőttkorban.
Jellemző tünetek
Akut tünetek esetén kerek, élénkvörös, kiemelkedő, viszkető göbcsékből álló bőrjelenséget láthatunk; hosszabb ideig fennálló folyamat során a száraz, viszkető, enyhén megvastagodott bőr elveszti puhaságát, tapintása durva lesz. A gyulladásosan megvastagodott bőr felszíne a viszketés-vakarás miatt fénylik, helyenként sérül. Az ekcéma testtájanként más-más képet mutat.
A viszketés, a bőrszárazság különösen a téli hónapokban jelentős, amikor kisebb a páratartalom és hiányzik, illetve vékonyabb a bőrvédő zsírokat és fehérjéket tartalmazó bőrréteg, amely természetes vízkötő. Ennek hiányában a bőr könnyen kiszárad, berepedezik, a viszketés, dörzsölés kaput nyit a legkülönfélébb baktériumok, vírusok számára.
Ugyanazon klinikai tünetek egyes életkorokban más-más testrészen jelentkeznek. Így újszülött korban az arcon, a törzsön láthatók a tünetek, a későbbiekben viszont a hajlatokra korlátozódik a bőrgyulladás.
Lehetséges a gyógyulás?
A csecsemő- és gyermekkori formák egy része kinőhető, a felnőttkorban előforduló esetek súlyossága pedig igen különböző. Meghatározott életmódbeli korlátozások betartásával a jó, illetve panaszmenetes állapot fenntartható, a tünetmentes időszakok meghosszabbíthatók. A panaszok fellángolása esetén hasznos felkeresni szakorvost, mert sokszor a már jól ismert és bevált kezelési módokon is érdemes változtatni, bizonyos esetekben pedig (pl. felülfertőződés esetén) kifejezetten árthatunk, ha a korábban bevált, jónak hitt kezelést folytatjuk.