Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Véralvadásgátlót szed? Vigyázzon, milyen gyógyszert vesz be mellette!

Trombózis után sokan hosszú ideig, akár életük végéig véralvadásgátló kezelésre szorulnak. Azonban fontos az esetleges gyógyszerkölcsönhatások rizikójával tisztában lenni, ugyanis sokszor nem mindegy, mit is vesz be a beteg. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája a leggyakoribb gyógyszer interakciókra hívja fel a figyelmet.

Nagy a gyógyszerkölcsönhatás esélye a régi típusú szereknél

A szájon át szedhető véralvadásgátlókat két nagy csoportba soroljuk: léteznek a régebbi típusú kumarin származékok, valamint az új típusú véralvadásgátlók (NOAC). Bár ma már egyre nagyobb teret hódítanak maguknak az utóbbi csoport képviselői (hiszen egyik előnyük, hogy esetükben nem annyira kell étel-és gyógyszerkölcsönhatásól tartani), ám még mindig igen jelentős számban vannak azok, akik kumarin származékot használnak. Ezen készítmények alkalmazása során betegnek ügyelnie kell többek között arra, hogy milyen más gyógyszereket szed be (akár egy egyszerű fejfájásra), ugyanis nagy az esély arra, hogy kölcsönhatásba lép a két szer. Ekkor előfordulhat, hogy a véralvadásgátló hatása fokozódik, de az is lehet, hogy csökken. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ha a páciens kénytelen valamit rövid, esetleg hosszútávon alkalmazni, mindenképp konzultáljon orvosával!

Tündöklő, egészséges haj, természetesen szappanos hajmosással! > > > [1]

Mely típusú szereknél nem árt az óvatosság?

Láz-és fájdalomcsillapítók: a széles körben elterjedt nem-szteroid típusú gyulladásgátló és fájdalomcsillapító (NSAID) szinte az összes háztartásban megtalálható, melyet igen sokan használnak akut és krónikus fájdalmak enyhítésére. Azonban nem árt tudni, hogy alkalmazásuk megnövelik a véralvadásgátlók hatását, csakúgy, mint a legtöbb vény nélküli láz-és fájdalomcsillapító készítmény (pl. diclofenac, ibuprofen, aspirin, stb.). Amennyiben szeretné enyhíteni fájdalmait, úgy lehetőleg kis dózisban paracetamolt vagy metamizole sodium hatanyagú gyógyszert használjon , máskülönben megnő a vérzés esélye!

Ennek a gyógyszerkölcsönhatásnak a fő veszélye az alábbiakban rejlik: a kumarin gyógyszerek (hiába szedünk belőle csak milligrammokat) 96%-a a vérplazma fehérjéihez kötődik és csak 4 % kerül a májba és fejti ki alvadásgátló hatását. Ezek a gyógyszerek ugyanarra a plazmafehérjére kötődnek és ugyanoda, ezért leszorítják a kumarinokat a fehérjéről, így megnő a májba jutó aktív hányad! Képzeljük el, ha csak további 4%-ot szorítana le (valóságban ennél sokkal többet), akkor is duplájára nőne a májba jutó gyógyszerhányad. Hát persze, hogy a túladagolás jelei (vérzések véraláfutások, stb) jelentkeznek- magyarázza prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

Antibiotikum: olykor bárkinél előfordulhat, hogy antibiotikumos kezelésre szorul, ám antikoaguláns terápia esetén mindenképp tájékoztassa orvosát, hogy milyen készítményt szed, ugyanis a legtöbb antibiotikum fokozza a véralvadásgátló hatását!

Pajzsmirigy hormonpótlók: sajnos igen gyakori párosítás, amikor a trombózison átesett betegnél pajzsmirigy alulműködést diagnosztizálnak, így mindkét állapotára kénytelen gyógyszert szedni. Viszont vigyázni kell, ugyanis a pajzsmirigyzavarra való készítmények fokozhatják a hatását a kumarin származékoknak, így ekkor érdemes más dózisra vagy NOAC-ra váltani, hiszen ezeket a páciens általában élete végéig alkalmazza.

Altatók: egyre többen vannak manapság, akik altatókhoz nyúlnak a jó alvás érdekében. Véralvadásgátló szedése esetén mindenképp kérje ki orvosa véleményét, mely szer szedhető mellette, hiszen -főleg a régebbi típusú altatók- csökkentik az kumarin típusú antikoagulánsok hatását, így fokozódik az ismételt trombózis esélye- mondja prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája. Az alvadásgátló hatás csökken hasonlóképpen cholestyramin, szteroidok (néha alkohol) hatására is.

Fogamzásgátlók: a fogamzásgátlók és a trombózis kapcsolatáról már számtalan hír megjelent, így nem csoda, hogy bizony ezek a készítmények is felkerültek a listára, hiszen nemcsak a trombózis esélyét növelik meg, de csökkentik a szedett véralvadásgátlók hatását is. Érdemes tudni azonban, hogy ha valakinek egyszer már volt trombózisa, utána érdemes más fogamzásgátló módszer után néznie, mivel ha egyszer valakinél kialakult már trombózis, úgy utána megnő az ismételt vérrögösödés esélye, melynek rizikóját egy hormonális szer csak tovább fokoz. (Az ösztrogén-tartalmú szereket kell kerülni.)



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/trombozis-utani-gyogyszer