Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Mézes sebkezeléssel akár teljesen megszűntethető a fekély

Egy friss tanulmány szerint a diabéteszes láb és a cukorbetegség okozta fekély kezelésében az orvosi méz terápiás alkalmazásával gyorsabb és eredményesebb gyógyulást lehet elérni, így hiba lenne az orvoslás mellőzni ezt a módszert. A mézes sebkezelés előnyeiről, hatásáról dr. Arnold Dénes Arnolddal, a Cukorbetegközpont sebészével beszélgettünk.

Teljes gyógyulás is várhat a betegre

A diabétesz provokálta fekély számtalan ember mindennapjait keseríti meg, ugyanis amellett, hogy esztétikailag zavaró látványt nyújt, igen nagy fájdalommal is járhat, ami akár tartós munkaképtelenséghez is vezethet. Ráadásul megfelelő kezelés nélkül gyakran van szükség amputációra is. Sajnos a probléma terápiája nehéz és igen összetett, ezért fontos nagy figyelmet fordítani a prevencióra, valamint a mielőbbi kezelés megkezdésére, hiszen korai stádiumban lényegesen eredményesebb és gyorsabb az alkalmazott terápia. Sajnos a fekélykezelés amellett, hogy időigényes, igen költséges is lehet, mivel megfelelő kezelés hiányában a seb nem mutat gyógyulási hajlandóságot, sőt, még romlik is. Emiatt a benne szenvedő kénytelen időről időre mélyen a zsebébe nyúlni, hogy csillapítsa fájdalmát és megszűntesse a problémáját- mondja dr. Arnold Dénes Arnold, a Cukorbetegközpont sebésze.

A legújabb testsúlycsökkentő módszer - az orvos válaszol > > >   [0]

A diabéteszes fekély kezelésében és az állapot romlásának megakadályozásában kiemelkedő segítséget nyújt a hagyományos kezelés mellett a mézes sebkezelés, ugyanis a méz erős antibakteriális, vírus-és gombaölő hatással rendelkezik, továbbá hozzájárul a gyorsabb sebgyógyuláshoz, a gyulladás csökkentéséhez, valamint kialakult ödéma mérsékléséhez. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben nem roncsolja a környező szöveteket.

A legújabb testsúlycsökkentő módszer - az orvos válaszol > > >   [0]

Egy friss tanulmányban (Journal of Diabetes and Related Disorders- Successful Healing of Diabetic Foot Ulcers and Various Etiology Ulcers with Natural Honey: An Alternative Paradigm in Wound Healing) alaposan megvizsgálták az orvosi méz diabéteszes fekélyre gyakorolt hatását, mely során 30 beteget kezeltek vele kúraszerűen. Az alapos sebtisztítás után közülük 27-nél teljes gyógyulás következett be, mely átlagosan 46 napot vett igénybe. A terápia jó oldala, hogy nem csupán a cukorbetegség okozta elváltozásra gyakorolt pozitív hatást, hanem pl. a vénás keringési rendellenesség provokálta bőrelváltozás esetén is.

Változó, kinek hány alkalomra van szüksége

Látható tehát, hogy a mézes sebkezelés igen gyors és eredményes komplementer terápiája a cukorbetegség okozta fekély kezelésének, ám hogy kinek hány alkalomra van szüksége, az változó. „Nem lehet egyértelműen kijelenti hogy hány alkalomra van szükség a gyógyuláshoz, hiszen ezt befolyásolja többek között a fekély stádiuma, a beteg egyéni érzékenysége a kezelésre, illetve a fennálló fertőzés súlyossága. Természetesen emellett ne szabad elfeledkezni a konzervatív terápiáról, az otthoni kezelésről, a beteg aktív közreműködéséről sem, ráadásul mivel a fekély keletkezése igen komplex, ezért annak orvoslása is az, így több szakterületet ölelhet fel (pl. bőrgyógyászat, angiológia, diabetológia, dietetika)”- magyarázza dr. Arnold Dénes Arnold.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/erszukulet-fekely-mez