Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A dízelszennyezés árthat a szívnek

A dízelmotorok által okozott légszennyezés különféle szívbetegségek kialakulásához vezethet – derül ki egy brit kutatásból.

„Minden bizonyíték abba az irányba mutat, hogy a dízel alapú járművek által okozott szennyezettség többféle szívbetegség kialakulását okozhatja. Ilyen például a szívinfarktus, a szívelégtelenség, amelyek sokszor halálos kimenetelűek” – mondja a kutatást vezető Nay Aung, a londoni Queen Mary University kardiológus kutatója.

Erre figyelmeztetnek a táskás szemek >>> [0]

Aung is csapata több mint 4200 ember adatait vizsgálta az Egyesült Királyság területén. A résztvevők mindegyike MRI vizsgálaton esett át, majd a szakemberek a lakcím alapján kiszámolták, hogy nagyjából milyen arányú légszennyezettségnek lehetett kitéve az alany. „Úgy tűnik, a szennyezettség gyulladásos reakciókat vált ki a tüdőben, ami aztán az egész szervezet szisztematikus gyulladásos válaszát váltja ki” – teszi hozzá a szakember, aki szerint a cél éppen ezért a PM2.5 részecskék (kisméretű szálló por) kibocsátásának csökkentése volna, szigorúbb járműveket érintő központi szabályozással.

A hajnak is van ereje - így tér vissza >>> [0]

Addig is Aung szerint annyit tehet mindenki egészsége védelmében, hogy csúcsidőben zárva tartja az ablakokat, és igyekszik hamarabb vagy később útra kelni, elkerülendő a szennyezettséget maximalizáló közúti dugókat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/dizel-sziv