Amint arról a Psychological Science című lapban közzétett kutatást vezető Daniel T. Gilbert, a Harvard Egyetem munkatársa beszámolt, a beszélgetés a legalapvetőbb társasági tevékenység az emberek körében, és ha kellemesen akarunk beszélgetni, akkor olyanokat kell mondanunk, amire a másik kíváncsi. A legtöbb ember azt gondolja, hogy a legjobb, ha elmesél egy filmet, amit a másik még nem látott, vagy beszámol egy zenei albumról, amit a másik még nem hallott, ám valójában ezek a dolgok untatják a másikat, mégis, amint átveszik a szót, ők maguk is valami hasonlóról kezdenek el beszélni.

600 állatos póló, amitől leesik az álla > > > [1]

A kutatók négy kísérletet végeztek el a fentiekkel kapcsolatban, hogy rájöjjenek, mi ennek a jelenségnek az oka. Az első kísérlet során háromfős csoportokat hoztak létre, melyben egy valaki beszélt, a másik kettő hallgatta. A beszélő előzetesen megnézett egy videó bejátszást, és arról mesélt a többieknek, akiknek egy része szintén látta a bejátszást, másik része viszont nem. Előzetesen megkérték a mesélőket, hogy tippeljék meg, a másikat mennyire fogja érdekelni, amiről beszél, a beszélő előadása után pedig a hallgatókat kérték meg, hogy értékeljék, mennyire volt számukra érdekes, amit hallottak.

Egészséges fejbőr, gyönyörű haj -  holt-tengeri iszapos samponszappannal.>>> [1]

A válaszok pont a fordított eredményt adták, mint amire a beszélő számított, aki többnyire azt feltételezte, azokat fogja jobban érdekelni, amit mesél, akik még nem látták ezt a filmrészletet, ám a valóságban pont őket érdekelte kevésbé, míg azokat, aki szintén látták, jobban. A második kísérlet során az derült ki, hogy a hallgatók ugyanígy rosszul tippelték meg, hogy őket melyik történet fogja jobban érdekelni, az, amelyiket ismerik már, vagy az amelyiket még nem, a harmadik és a negyedik kísérlet során pedig már arra is választ találtak a kutatók, hogy mindennek mi az oka. Kiderült ugyanis, hogy abban az esetben, ha a hallgató is látta a videót, amiről a másik beszélt, képes volt az elbeszélést kiegészíteni magában a saját emlékeivel, így sokkal élvezhetőbbé vált számára sztori, míg aki nem látta, annak néhol fehér foltok akadtak a történetben, és így számára kevésbé volt élvezetes és követhető.

Gilbert mindezt úgy foglalta össze, hogy az emberek alapvetően nagyon rosszul mondanak el egy történetet, kihagynak egy csomó fontos információt, ami miatt a másik számára érthetetlenné és követhetetlenné válik a dolog, ezért sokkal szívesebben hallgatják azokat a történeteinket, melyeket ők maguk is ismernek, és így a hiányos információkat ki tudják egészíteni. Természetesen, mindez nem igaz abban az esetben, ha valaki tényleg élvezetesen, a másik számára is érthetően ad elő valami újdonságot, de úgy látszik, a valóságban ez fordul elő ritkábban.