Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Ha jókor eszünk, egészségesebb lesz a szívünk

Az Amerikai Szív Szövetség (AHA) legfrissebb ajánlása szerint, aki egészségesen szeretne élni és vigyázni szeretne a szívére, annak nem csak arra kell odafigyelnie, hogy mit eszik, hanem arra is, hogy mikor.

Amint azt a kutatást vezető Marie-Pierre St-Onge, a Kolumbia Egyetem táplálkozástudományi szakembere kifejtette, testünk valamennyi szervének saját „időzítője” van, és ez az időzítő hatással van arra, hogy a nap különböző szakaszaiban miként dolgozzuk fel a táplálékokat.

Állatbolondok kedvenc pólói Amerikából, vegyszermentes, minőségi, menő! >>> [1]

A vizsgálatokból kiderült, hogy késő este például a szervezet számára nehezebb feldolgozni a glükózt, számos korábbi hiedelem azonban megdőlt a megfigyelések során, mint például, hogy ne együnk semmit este 8 után, vagy, hogy mindenképpen kell reggelizni.

Egészséges fejbőr, gyönyörű haj -  holt-tengeri iszapos samponszappannal.>>> [1]

Az mindenképpen kiderült a kutatások során, hogy a kalóriabevitelünk nagy részét jobb, ha a nap első felére időzítjük, de ez nem feltétlenül kell, hogy a reggeli legyen. Az is fontos, hogy reggel megfelelő módon hidratáljuk magunkat, hiszen az éjszaka során nem jutott folyadékhoz a szervezetünk, így ezt pótolni kell, de erre nem a kávé a jó megoldás. Arra nem született egyértelmű javaslat, hogy a három nagy étkezés a jobb, vagy a több kicsi, minden bizonnyal több múlik azon, hogy pontosan mi is kerül a tányérra, illetve sok múlik a személyiségünkön is. Aki nehezen kontrollálja magát, az nem jó, ha többször eszik, mert könnyen lehet, hogy mindig túl sokat fog fogyasztani, illetve arra is oda kell figyelni, hogy valóban akkor eszünk-e, amikor éhesek vagyunk, vagy sokszor csak valamilyen érzelmi hiányt pótolunk a kalóriákkal, netán egyszerűen csak unatkozunk.

Akik részletesebben is érdeklődnek a téma iránt, azok a Circulation című lapban olvashatnak a kutatással kapcsolatos további információkat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/etkezesek-idopontja-szamit