Amint azt a kutatást vezető dr. Hyunseok Kim, a Rutgers New Jersey Orvosi Iskola munkatársa kifejtette, azt nem lehet mondani, hogy a vegetáriánus étrend teljesen haszontalan lenne a szív- és érrendszeri megbetegedések szempontjából, ugyanakkor a jótékony hatása valóban kisebb, mint azt eddig sokan hitték. A kutatás során korábbi felmérések adatait vetették össze, és arra derült fény, hogy bár a vegetáriánus étrenden élőknél jellemzően kisebb az elhízás, a magas vérnyomás és a metabolikus szindróma előfordulásának mértéke, melyek mind a szívbetegség kockázati tényezői, ugyanakkor ez nem feltétlenül az étkezés miatt van, sokkal inkább azért, mert a vegetáriánusok jellemzően fiatalok és nők, akik már eleve a kisebb kockázati csoportba tartoznak.
A szakemberek a Framingham-féle rizikóbecslés módszerével is feltérképezték a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának jövőbeni kockázatát a vizsgálatban résztvevő mintegy 12 000 felnőtt esetében, ami az életkor, a nem, a koleszterinszint, a vérnyomás és a dohányzási szokások figyelembe vételével történik. Az eredmények azt mutatták, hogy a vegetáriánusoknál 2,7 százalék, míg a húsevőknél 4,5 százalék volt a kockázat átlagos mértéke, ami a szakemberek szerint nem igazán jelentős eltérés. A vizsgálat részleteiről dr. Kim a Gasztroenterológusok Amerikai Kollégiumának Las Vegas-ban megrendezett találkozóján számolt be az érdeklődőknek.