Köztudott, hogy a kábítószer-probléma Magyarországon is évről évre egyre veszélyesebb méreteket ölt. Bár az ún. legális drogok (pl. az alkohol vagy a dohányzás) társadalmi és egészségügyi hatásaihoz képest a kábítószer-fogyasztás okozta pusztítás ma még méreteiben talán kevésbé tűnik veszélyesnek, a jelenség mégis sűrítve mutatja a mentálhigiénés problémák egyik közös vonását: az általánosnak mondható tájékozatlanságot, az intézményi-intézményes kezelés megoldatlanságát, a működő intézmények alacsony hatékonyságát. Ennek több oka is ismert.

Az elhallgatás következményei

A rendszerváltozás előtti évtizedekben a drogprobléma amellyel a hazai pszichiátria, kriminológia és a pedagógusszakma egyaránt találkozott hosszú évtizedekig tabutémának számított. A drogfogyasztás az 1960-as években jelent meg szélesebb körben, majd a 70-es évek második felében ugrásszerű növekedést mutatott.

A szakemberek a probléma komolyságát felismerve hozzákezdtek a kérdés feldolgozásához, ám közbeszólt a politika, és a téma hosszú időre a tudományos kutatások számára tiltott területté vált. A társadalom természetesen szintén találkozott a problémával, ám azt nem minden politikai sugallat nélkül elsősorban a mind gyakrabban és mind több helyen feltűnő, ún. "csöves" szubkultúra tagjaival azonosította.

Ezekben az években az egyetlen társadalmi méretű kezelési mód a jelenség bűncselekménnyé nyilvánítása volt. 1985-ben ugyan feloldották a témával kapcsolatos publikációs tilalmat, ám a nagyközönség számára hozzáférhető információk továbbra is mellőztek mindenféle objektivitást. Az ez idő tájt megjelenő könyvekben a pszichoaktív szerekkel élő szereplőket szinte kivétel nélkül bűnözőkként mutatták be természetesen nem függetlenül a probléma megközelítéseként egyedül elfogadható kriminalizációtól.

Mindezek után nem meglepő, hogy nem csupán a társadalmat, hanem a szakembereket is felkészületlenül érte a kilencvenes évek droghulláma. Nemcsak a szülők tájékozatlanok, de sajnos a különböző intézményekben nevelő-oktató munkát végző pedagógusok többsége sem kapott a szakmai képzése során a drogprevencióval kapcsolatos ismereteket, ezért gyakran ők is felkészületlenül és "eszköztelenül" szembesülnek a problémákkal. Ilyen körülmények között még a szakmailag korrekt és hatékony megelőző beavatkozás is nehéz, olykor megoldhatatlan pedagógiai feladatot jelent a tanulókkal foglalkozók számára.
A drogfogyasztás kialakulásának megismerése éppen azért elengedhetetlenül fontos, mert ezen ismeretek segíthetik a szülőt vagy a pedagógust abban, hogy a konkrét esetben saját gyermekének, diákjának problémáját megértse és kellő módon reagáljon a történtekre. A Pató Pál-féle halogatás ezen a téren is könnyen megbosszulhatja magát, mivel az első drogélmény időpontja párhuzamosan az első cigarettázás vagy az első szexuális élmény megtörténtével az utóbbi években egyre lejjebb tolódik, amit egy felelős szülőnek éppúgy szem előtt kell tartania, mint az általános iskolai tanároknak. Ahogy ismert már 11-12 éves fogyasztó, úgy találunk a gyerekek között 13-14 éves dealert is.

Sajnos ezek az adatok azt jelentik, hogy a fiatalok körében egyre elfogadottabb a tiltott drogok jelenléte és kipróbálása, s mindinkább csökken a drogfogyasztással kapcsolatos veszélyérzet. E természetesség nehezíti a tanulók elutasítási képességeinek kialakulását és megszilárdulását, mely helyzeten tovább rontanak a drogot már kipróbált kortársak a kockázatokról nem tájékoztató pozitív élménybeszámolói. A fenti helyzeten csak tovább ront a gyakran szakmailag kifogásolható médiainterpretáció és a pubertás korában jelentkező identitásprobléma is, amely valószínűbbé teszi a helytelen vagy hibás döntéseket, ami természetesen igaz a drogfogyasztás megítélésével kapcsolatban is.

Csoport és egyén, értékek és normák

A fiatalok drogozása okának különböző pszichológiai és szociológiai összetevői lehetnek, s a kérdés természetesen nem független attól, hogy a fiatalok mit tartanak fontosnak, elismerésre méltónak, értéknek. Ezek nyilvánvalóan számosak lehetnek: személyek, élethelyzetek, viszonyok, anyagi javak, események, stb., ám hogy ezek közül melyeket és milyen mértékben preferálják, az egyrészt attól függ, hogy a környezetük, azaz családjuk, barátaik, haverjaik; oktatóik milyen értékeket közvetítenek feléjük, másrészt attól, hogy ezek az értékek milyen összhangban állnak egymással. )

Az iskola a különböző nem egyszer ellentétes értékrendek között bizonyos mértékű integráló hatást fejt ki. A jó pedagógus legalább a legfontosabb értékek tekintetében igyekszik a tanítványaival közös nevezőre, jutni ami azonban a klasszikus értékek devalválódása miatt gyakran nem is olyan egyszerű feladat. A tanárdiák, szülő-gyermek párbeszéd konstruktívvá l tételében a kellő tapintat és odafigyelés szinte elengedhetetlen, ám emellett jótékony hatású lehet a döntések jogának részbeni átengedése is olyan esetekben, amikor azok veszélyeztetik az alapértékeket. Ha ugyanis a felnőttvilág nem teremt lehetőséget demokratikus döntések meghozatalára a formális csoportokon belül (pl. osztály), akkor a fiatal gyakran csak az informális kortárs csoportokban (nem egyszer deviáns csoportban) élheti meg az egyenlőségen alapuló véleménynyilvánítást, illetve a döntésekben való aktív részvételt.

A felelősségmegosztás, a partnerként kezelés ilyetén viszonyai között ugyanis a diákok sokkal inkább mutatnak hajlandóságot a felnőtt világból érkező tanácsok megfogadására, annak ellenére is, hogy a pubertás korában a szociális befolyásolás központjai a családról és az iskoláról a kortárs csoportokra helyeződnek át.

E kortárs csoportok rendkívül fontos szerepet töltenek be a fiatalok életében, ezért a deviáns életút kezdetének fontos jelzője lehet, hogy a fiatal kiszorul a korábbi informális csoportokból vagy jelentősen romlik a megítélése a formális csoportban (osztály). A csoportokban betöltött szerepek minden esetben meghatározott magatartást várnak el a szereptulajdonostól. Az életkori változásokkal azonban a szerepek átrendeződnek, illetve új tartalommal töltődnek meg, ami gyakran okoz a fiatalokban konfliktust, hiszen ilyen esetekben a csoport nyomása szembekerül a belső értékekkel, korábbi ideákkal. Az új csoportnormák betartása legyenek azok mégoly deviánsak is általában a vágyott csoporthoz való tartozás feltétele, a választott kis csoport ugyanis kizárja tagjai közül az eltérő magatartásúakat.

A szülőnek/nevelőnek/tanárnak tehát törekednie kell, hogy gazdagítsa a serdülő szereprepertoárját, mert egyebek között ezzel segíti az egészséges szocializációt. Minél több szerepben találja fel magát egy fiatal, érzelmileg annál kevésbé kiszolgáltatott egy-egy csoportnak. Szakemberek szerint ugyanis nem csupán a drogfogyasztási hajlandóság nő a csoportokból történő "kikopással", de az gyakran értelmezhető az öngyilkosság egyik előjeleként is.

A drogfogyasztás okai

Arra a kérdésre, hogy a fiatalok miért fordulnak a drogokhoz, a tipikus okokon túl a szakirodalom különböző irányzatai különböző mellékokokat is felsorolnak. Nincs ugyanis egyetlen vagy kizárólagos oka a kábítószer-fogyasztásnak. Az érintett fiatalok a kérdésre leggyakrabban a következő okokat nevezték meg: kíváncsiság, kalandvágy, lázadás, a felnőttektől, a valóságtól történő eltávolodás, menekülés a családi, iskolai problémák, megoldatlan konfliktusok elől, kortársak rábeszélése (szociális befolyásolás), unalom, önbizalom hiányának pótlása; önigazolás, új közösségbe történő bekerülés érdekében.

A "szerfogyasztás" szokásával azonban a fiatalok gyakran már kora gyermekkorukban találkoznak, ami természetszerűleg megkönnyíti a befogadást. Az ún. legális drogok fogyasztásának gyakorlata, azok problémamegoldó, enyhítő szerepe beépül a gyermek ilyen helyzetekre adható legitim válaszai közé. Ha a munkahelyéről idegesen hazatérő szülő feszültségoldásként alkoholhoz nyúl vagy nyugtatókat szed be, akkor az mint reális megoldás, mint egyfajta minta épül be a gyermek problémamegoldó eszközei közé.

Ez a szokványos és egyáltalán nem elítélt szülői magtartás olyan viselkedési modellt alakít ki, amely szerint nem a probléma okát kell megtalálni és elhárítani, nem az esetleges konfliktusokat kell tisztázni és a feszültséget csökkenteni, hanem léteznek bizonyos szerek, amelyek ezt a munkát úgymond helyettünk elvégzik. A drogok egyik csapdája, hogy azok hatása alatt a világot valóban "más színben" látják, ám ez természetesen még nem jelenti a problémák megoldását.

A rászokás szakemberek által megjelölt okai között szerepel még a két szélsőséges nevelési forma, a rideg, korlátozó, autoriter szülői magatartás, illetve a túlzott engedékenység, az ellenőrzés hiánya, a rosszul értelmezett szabadság, a csavargások, késői kimaradások következmény nélkülisége és a szórakozóhelyek válogatás nélküli látogatása. Szintén negatív hatással bírnak az elvtelen és értelmetlen tiltások a bort ivó és vizet prédikáló erkölcscsőszök példabeszédei nem csupán eredménytelenek, de sokkal inkább buzdítóak.

Már említettük a kortárs csoportok, a baráti környezet hatását a fiatalkori drogfogyasztás kialakulására. A felnőttektől elhatárolódó (deviáló, szerfogyasztó) fiatalok csoportjához való tartozás nagyon erős motiváció a dohányzás, az alkoholizálás, majd később az illegitim drogok kipróbálásában, rendszeres fogyasztásában. A csoporthoz tartozás nemcsak szociális igény, hanem egy fajta kíváncsiság is, élménykeresést kielégítő lehetőség túl azon, hogy a választott csoportban elszívott cigaretta, elfogyasztott ital, esetleg az első szexuális élmény gyakran egyfajta beavatási, felnőtté válási rituáléként is szerepet játszik. Ezekkel a csoportokkal szemben a fiatalok természetesen meglehetősen elfogultak, azokat önmaguk beteljesülési színtereként határozzák meg. Különösen igaz ez a drogoscsoportokra, amelyeket egyfajta misztikum, különleges romantika vesz körül (tiltott gyümölcs, közös ,transzcendens" élmények, egyediség stb.), ami aztán különösen vonzóvá teszi az odatartozás lehetőségét.

Ismertek tipikus helyek és szituációk, amelyek nagyon erős befolyásoló erővel bírnak. Ilyenek az aluljárókban, tereken, elhagyatott helyeken összeverődő kortárscsoportok italozásai, drogozásai, de ide sorolhatók sajnos a fiatalok szórakozóhelyeinek egy része, a koncertek, olykor még a sportesemények is. Az ilyen körülmények között találkozó fiatalokra szinte visszautasíthatatlan erővel hat a csoport befolyásoló ereje. Az a fiatal, aki nem készült fel a felkínált drog határozott visszautasítására, a kellemetlen helyzetben könnyen elfogadóvá válik, hogy elkerülje a komolyabb presztízsveszteséget vagy akár a teljes kirekesztettséget.

Az eddig említetteknél kisebb mértékben, de okozhat drog felé fordulást a társtalanság, a magány is. Hasonló a helyzet a testi fogyatékosság bizonyos fokával és a mentális zavarral, amely az iskolai teljesítményt hátrányosan befolyásolhatja. Ilyen esetekben a drog bizonyos kompenzációt is jelenthet. Egyéni traumáknak, családi tragédiáknak és komolyabb érzelmi veszteségeknek lehetnek még "gyógyírjai" a drogok, amelyek a nem megfelelő élményfeldolgozás helyett, valamiféle pótszerként kerülnek elő.

Nemet mondani

Az egészséges életmód elemeit képező attitűdök már nagyon korán, a kisgyermekkorban szerveződnek, majd a személyiségfejlődés során, további strukturálódást követően, sajátos belső értéket alkotnak. Az attitűd alakításában alapvető szerep jut a családnak, különösen a szülőknek A mai tendenciákat figyelembe véve, számos szakember szerint ma már azzal kell számolni, hogy a drogmentes életvitel nem az egyedüli követendő példa, hanem csupán egy a lehetséges életmódok közül. Ez azonban azt is jelenti, hogy a probléma nem oldható meg azzal, ha a drogfogyasztást bűncselekménynek minősítjük, vagy ha beteges viselkedésként tekintünk rá. Ebben a "versenyhelyzetben" a drogok kínálta csábítással szemben hasonlóan csábító megelőző vagy terápiás programokat kell a fiatalok számára kínálni, illetve számolva azzal hogy a kínálással szinte bárhol találkozhatnak a fiatalok, meg kell tanítani őket arra, hogy a csoportnyomást elviselve tudjanak nemet mondani.