Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Harminc perc tánc helyettesíti a futást, az úszást és a biciklizést is

Már harminc perc kortárs, utcai, illetve swing tánc során is több kalóriát égetünk, mintha ugyanennyi időt töltenénk futással, biciklizéssel vagy úszással.

Mint kiderült, egy átlagos swing-tánc során 293 kalóriát égetünk, míg ugyanennyi idő alatt az úszás során csupán 249 kalóriától szabadulunk meg, míg a futás 264 kalóriával tesz bennünket karcsúbbá. Ráadásul ez még nem minden: pszichésen is jobban érezzük magunkat tánc közben, mintha úsznánk, futnánk vagy kerékpároznánk.“Úgy tűnik, hogy a tánc nem csak segít a negatív érzések legyőzésében, és a pozitív gondolatok meggyökerezésében, hanem ráadásul a fáradság-érzetet is jelentősen csökkenti, sőt: energetizál. Míg a két előbbi dolog a testmozgás legtöbb válfajára igaz, az utóbbi jelenséget kizárólag a táncnál figyelhettük meg” – mondja a kutatást vezető Dr. Nick Smeeton, a University of Brighton szakembere.

A szakember és csapata 24 és 38 év közötti diákok teljesítményét vizsgálta, miközben London top táncosai táncórákat adtak a résztvevőknek. A szívritmus, a megtett távolság és a pszichés állapot egyaránt vizsgálódás tárgya volt, miközben a balett, a báli tánc, a kortárs, a salsa, az utcai és a swing tánc is tesztelésre került. Minden egyes mozdulat mérésre került, így hamar világossá vált, hogy a kortárs, az utcai és a swing az a táncfajta, amelynek a legtöbb jótékony hatása van a testre és a lélekre egyaránt.

Az elégetett kalóriák száma – 293 – magasabb volt, mint amikor a résztvevők fociztak (258 kalória), futottak (264 kalória) vagy éppen úsztak (249 kalória) harminc perc alatt. Az összehasonlítható eredmények érdekében az alanyok súlyát, magasságát, korát és általános edzettségi szintjét és figyelembe vették.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/tanc-edzes