Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Jót tesz a kézfogás és a beszélgetés kezelés során

Egy helyi érzéstelenítés alatt történő beavatkozás során csökkent a szorongás azoknak a páciensek a körében, akiknek fogták a kezét, illetve akikkel beszélgettek a kezelés során – tudjuk meg egy friss kutatásból, amely a Journal of Clinical Nursing című szaklapban került publikálásra.

Bong-Hee Kim, a dél-koreai Chosun University munkatársa arra voltak kíváncsiak, hogy milyen hatással lesz a testi kontaktus és a szóban közölt információ a páciensekre kezelés közben. Kilencvennégy páciens vett részt a kísérletben: 30 betegnek közülük fogták a kezét és információt osztottak meg velük a kezelés során, 34 páciensnek csak a kezét fogták, és 30-an a kontrollcsoportban voltak, akik a kezelés mellé semmilyen kontaktusban nem részesültek.

Kiderült, hogy az előbbi csoport tagjai voltak a leginkább nyugodtak, a szorongás ebben a körben bizonyult a legritkábbnak. A második helyen végzett a kettes csoport, akiknek csak a kezét fogták, míg a kontrollcsoport körében nem változott a szorongásos tünetekkel küzdők száma.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/kezfogasos-kezeles