Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A legidősebb lánytestvért fenyegeti legjobban az elhízás

A legfrissebb kutatási eredmények szerint az elsőszülött lányok nagyobb valószínűséggel válnak túlsúlyossá és elhízottá felnőttkorukban, mint húgaik.

Az elsőszülöttekre a túlsúly 29 százalékkal, valamint az elhízás 40 százalékkal magasabb kockázata leselkedik, mint a másodszülött lánytestvéreikre. Az elsőszülöttek az eredmények szerint valamivel magasabbak is. „Ez a negyedik kutatás, amelyet az elsőszülöttekre leselkedő egészségügyi veszélyekkel kapcsolatban végeztünk négy különböző populációban” – mondta a Journal of Epidemiology & Community Health augusztusi 26-i számában közzétett kutatás vezetője, Dr. Wayne Cutfield, az új-zélandi Auckland Egyetem munkatársa. „Ha megvizsgáljuk az elsőszülöttekre leselkedő veszélyeket, kiderül, hogy esetükben nagyobb a diabétesz egyik rizikófaktorának számító inzulin-rezisztencia, valamint a magas vérnyomás kockázata is, mint a később született testvéreikben.” Dr. Cutfield ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy mivel megfigyeléses vizsgálatról van szó, nem lehet döntő következtetést levonni a születési sorrend és a későbbi testsúly közötti esetleges ok-okozati összefüggésre vonatkozóan.

A szakértő ennek ellenére úgy véli, hogy ezeknek a kockázatoknak az lehet az oka, hogy az édesanya első terhessége során kevesebb vér juthat a méhlepénybe, mint a későbbi terhességek alatt, mert az első terhesség alatt szűkebbek a vérerek. Ezen kívül az elsőszülöttek általában alacsonyabb testsúllyal rendelkeznek, mint a később születettek, ami abból eredhet, hogy kevesebb tápanyag jut el az első magzathoz.

Mivel napjainkban egyre kisebbek a családok, az elsőszülöttek egyre nagyobb részét teszik ki a társadalomnak, ami részben az elhízás-járvány terjedését is magyarázhatja. Dr. Cutfield úgy fogalmaz, hogy a jelenség nem jelentősen, csupán kismértékben járul hozzá az obezitás gyakoriságának növekedéséhez. Az elsőszülöttekre leselkedő kockázatok ismerete azonban lehetővé teszi a legidősebb testvéreknek azt, hogy tájékozott döntést tudjanak hozni életmódjukról. Egészséges életmóddal ugyanis az elhízás, a magas vérnyomás és a diabétesz kockázata is csökkenthető.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/lanytestverek-elhizas