A nő saját magán diagnosztizálta az elektromágneses hiperérzékenységet, ezért minden elektromos szerkezetet száműzött otthonából, gyertyával kezdett világítani, és gázzal fűt, illetve főz. Ha mégis el kell hagynia otthonát, egy speciális ruhát ölt magára, amely visszaveri a körülötte levő mágneses mezőt, emellett egy elektromágneses mezőt tesztelő szerkezetet is magával visz, hogy mérni tudja, milyen erős hatásnak van éppen kitéve.

Jackie nyolc évvel ezelőttig teljesen normális életet élt, amikor egyszer csak állandó szédülést, zsibbadást és a szemében jelentkező fájdalmat észlelt, melyre semmilyen orvosi magyarázatot nem találtak. Ekkor kezdett önálló kutatásba, és három év alatt sikerült kiderítenie, mi a baja. Az elektromágneses hiperérzékenységet Angliában egyelőre nem ismerik el betegségként az orvosok, Svédországban azonban például igen, és becslések szerint a népesség négy százalékát érinti ez a szindróma, és az arány csak nőni fog, hiszen a mindennapjainkat egyre inkább átszövi a modern technológia. „Hiányzik a normális élet, hiányzik, hogy nem tudom meglátogatni a barátaimat, de el kell fogadnom, hogy én csak így tudok élni” – számolt be érzéseiről Jackie, aki speciális ruhájában sem tud akármeddig a szabadban tartózkodni, de legalább egy italra be tud ülni egy kerthelyiségbe, és egy rövid időre ismét normális embernek érezheti magát, még ha ki is van téve az arra járók folyamatos bámészkodásának.

Az elektromágneses hullámok szinte mindenhol ott vannak, gondoljunk csak a wi-fi, a mobiltelefon, a tévé vagy a rádió jeleire. Az elektromágnese hiperérzékenység szindrómával kapcsolatban sok orvos szkeptikus, de akik úgy érzik, hogy ebben a betegségben szenvednek, arra panaszkodnak, hogy elektromos eszközök közelében fejfájással, letargiával, hányingerrel, rosszulléttel küzdenek.