Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Miért kell kerülni a terhesség alatti elhízást?

A szakértők szerint a terhes nők egészséges testsúlyuk megőrzésével javíthatják egészségi állapotukat, sőt még a szülési szövődmények kockázatát is csökkenthetik.

Már a korábbi kutatások is kimutatták, hogy a túl nagy mértékű hízás a terhesség alatt növeli a diabétesz, a magas vérnyomás, a nagyméretű baba és a császármetszés kockázatát, a nagy születési súllyal születő csecsemőkre pedig a gyermekkori elhízás fokozott kockázata leselkedik. A The Cochrane Library felülvizsgált áttekintése most szintén azt mutatta, hogy az étrendi vagy testmozgással kapcsolatos intervenciók, illetve e kettő ötvözése segíthet a túlzott hízás megelőzésében a terhesség alatt. Az áttekintés eredeti változata 2012-ben jelent meg, de akkor még nem hozott egyértelmű eredményt arra vonatkozóan, hogy az étrendi és edzésprogramok jótékony hatást gyakorolnak-e a terhes nőkre és csecsemőikre. Az áttekintés frissített változatában azonban a kutatók harminchét 2011. október és 2014. november között készült tanulmányt is bevontak az elemzésbe, így az új eredmények már 11 444 nő adatain alapulnak.v

A szakértők kimutatták, hogy míg a kontroll csoportban a nők 45 százaléka hízott el túlságosan a terhesség alatt, a testsúlyszabályozó intervenciókra beosztott nők körében ez az arány csak 36 százalék volt. A cukormentes diéta és a testmozgás külön-külön és ötvözve is hasonló csökkenést eredményezett a túlságosan elhízott nők számában. Az edzésprogramok főként közepes intenzitásúak voltak, és olyan egyéni és csoportos tevékenységeket tartalmaztak, mint séta, aerobik, Pilates és tánc. Az intervencióknak alávetett nőkben kisebb valószínűséggel alakult ki magas vérnyomás is, és esetükben enyhe csökkenést mutattak ki a császármetszések és a magas születési súlyú csecsemők születésének gyakoriságában is.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/elhizas-terhes