Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Mozogjunk kevesebbet, de intenzívebben!

Már napi négyszer kétperces intenzív testmozgás is jót tesz a tiniknek, de sajnos nem érhetjük el ugyanezt a hatást a kevésbé intenzív edzésekkel – tudjuk meg a University of Exeter friss kutatásából, amely a Metabolism: Clinical and Experimental című szaklapban jelent meg.

A kutatók rájöttek arra, hogy a gyerekek figyelme gyakran nem elég ahhoz, hogy hosszabb edzéseken vegyenek részt, viszont már napi négyszer két perc intenzív testmozgás is pozitív hatással van a szervezetükre. A vércukorszintjük és az anyagcseréjük javul, és jobban érzik magukat akkor is, ha zsírosan étkeztek. Nagyon úgy néz ki, hogy nem csak a gyerekek és a kamaszok esetében ez a képlet, hanem a felnőtteknél is: a szív- és érrendszeri betegségek inkább kerülhetőek el napi többször néhány perces intenzív testmozgással, mint a visszafogott intenzitású edzésekkel. Már csak azért is fontos erről tudni, mert a szív- és érrendszeri megbetegedések az Egyesült Királyságban is a vezető halálokok között szerepelnek.

A felmérés során a kamaszok vércukorszintjét, vérnyomását és zsír-anyagcseréjét mérték rendszeresen 8 órán át. Ez idő alatt a résztvevők zsíros reggelit és ebédet kaptak, közben pedig magas- és mérsékelt intenzitású testmozgást végeztek, és így kiderült, hogy a magas intenzitású edzések hozták a legelőnyösebb eredményeket a későbbi teszteken, hiába csupán rövid ideig végezték ezeket a fiatalok. „Úgy tűnik, az intenzitás az, ami a leginkább számít. A gyerekek és a tinédzserek figyelmét jobban lekötik a rövid, intenzív testmozgással töltött edzések, ugyanakkor szerencsére ez a típusú mozgás az, amely a leginkább pozitív hatással van a szervezetükre. Hasonló a helyzet felnőtteknél is: inkább eddzenek kevesebbet, de azt intenzíven tegyék” – foglalja össze a lényeget Dr. Alan Barker, a University of Exeter sportkutatással foglalkozó munkatársa.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/gyerek-edzes-intenzitas