Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Jobb, ha idősebb az anya?

Robert Winston, meddőségi szakember szerint az idősebb anyáknak már több idejük volt arra, hogy értékes tapasztalatokat szerezzenek, emellett pedig erős kapcsolatrendszert is kialakítottak, melyeken keresztül az átlagosnál stabilabb nevelést tudnak gyermekeik számára biztosítani, ezért érdemes halogatni a gyermekvállalást.

Winston professzor a Nemzeti Egészségügyi Hatóság egy orvosának olyan nyilatkozatára reagálva tette megjegyzését, amelyben az óva intette a nőket a késői családalapítástól, annak veszélyeire hivatkozva. Az említett orvos, Geeta Nargund szerint a termékenység hanyatlási mutatói miatt, ideális esetben egy nőnek még azelőtt kell elkezdeni kísérletet tenni a teherbe esésre, hogy betöltené a 30. életévét. Nagrund professzor, a londoni St. George Kórház termékenységi osztályának vezetője arra figyelmeztetett, hogy Nagy-Britannia egy „termékenységi időzített bombán” ül, hiszen hat párból egynek gyermeknemzési gondjai vannak. A professzor egyebek között arra is rámutatott, hogy a lakosság létszámának szinten tartásához nem elegendő kizárólag a migrációra hagyatkozni.

Lord Winston erre reagálva jelentette ki a Cheltenhami Tudományos Fesztiválon, hogy szerinte helytelen az orvosok részéről arról prédikálni, hogy mikor van a legjobb időszak az anyaság megkezdésére, hiszen véleménye szerint számtalan előny származhat a várakozásból. Mint mondta: „A nők egyre későbbre hagyják a gyermekszülést, és azt gondolom, hogy ez egy igen jó tendencia. Így lényegesen több élettapasztalatra és tudásra tesznek szert, emellett pedig a családalapítás halasztásával, a társadalom szempontjából még többet tesznek hozzá annak fejlődéséhez. Nem elhanyagolható az sem, hogy sokkal stabilabbak: tudják, mit akarnak, milyen partnert, aki biztosan meg is marad. Vélhetően életkörülményeik, melyben gyermeküket nevelni fogják, szintén magasabb minőségű.” Ezek mellett Lord Winston támogató szavakkal illette azt a nemrégiben a Parlament által is elfogadott lombikmódszert, ami lehetővé teszi, hogy olyan gyermekek szülessenek, akiknek DNS-szempontból három szülőjük van, két anyjuk és egy apjuk. A módszer ugyanis véleménye szerint hatékonyan tudja segíteni a családokat például az örökletes betegségek leküzdésében.

Lord Winston szerint, a társadalom már évszázadok, évezredek óta változtatja az ember környezetét. „Ha ez megengedhető, akkor mitől lenne morálisan kevésbé igazolható megfelelő eszközökkel és célokkal az ember kémiai úton történő megváltoztatása?” – teszi fel a kérdést a szakember.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/idos-anyukak