Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Újabb érv a mediterrán étrend mellett

Egy friss tanulmány szerint, amely a British Journal of Cancer című szaklapban jelent meg, a méhrák kockázata jelentősen csökken, ha a mediterrán étrendet követjük.

„Kutatásunk azt mutatja, hogy milyen fontos szerepe van az étrendnek a különféle ráktípusok, de különösen a méhrák kialakulásában. Már csak ezért is kiemelt szerepe van annak, hogy mit eszünk” – mondja a kutatást vezető Cristina Bosetti, a milánói IRCCS-Istituto di Ricerche Farmacologiche munkatársa. Bosetti és csapata több mint 5 ezer olasz nő étkezési szokásait vizsgálta, hogy megállapítsák, mennyire követik a mediterrán diétát. Az étrend fókuszában a zöldségek, a gyümölcsök, a diók, a gabonapelyhek, a krumpli, a halak állnak, visszafogott alkoholbevitellel, míg a hús és a tejtermékek háttérbe szorulnak.

Kiderült, hogy azok a nők, akik a mediterrán étrend kilenc komponenségből hetet követtek, 57 százalékkal kisebb eséllyel betegedtek meg méhrákban. Azoknak, akik hatot követtek, 46 százalékkal, akik pedig ötöt, 34 százalékkal csökkent az esélyük a betegségre. Ezzel szemben azok a nőknek a méhrákra való kilátása, akik öt elemnél kevesebbel éltek, nem változott jelentősen. Noha a kutatás egyértelműen bizonyította a mediterrán étrend pozitív hatását a méhrák elleni harcban, konkrét ok-okozati összefüggést nem bizonyított a kettő között. Bosetti szerint ennek feltérképezéséhez további vizsgálatokra van szükség.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/mediterran-mehrak