Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Rekordkísérlet a gyermekekért

Magyarország elsõ szociális célú Guinnessrekordját készül felállítani a Danone Kft, mely a világ legnagyobb kézzel festett képének megfestésével indítja útjára idei „Tegyünk együtt a gyermekekért” programját.

Egy daganatos beteg kisgyermek életének megmentéséhez számos „segítõ kézre”, köztük a szülõk, az orvosok, a nõvérek, a tanárok, a terapeuták, az egészségügyi intézmények, valamint a civil és a kormányzati szféra segítségére és összefogására van szükség. Ezt az összefogást és szándékot szimbolizálhatja majd a világ legnagyobb kézzel festett képének rekordja, melynek felállításával a Danone „a daganatos beteg gyermekek életébe kívánja bevonni mindazokat, akik segíteni és támogatni akarják a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját vagy akár csak szimpatizálnak azzal“ – mondta Cécile Cellier, a Danone Kft. ügyvezetõ igazgatója.

A kézzel festett kép öt magyar városban, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Szombathelyen és Budapesten, azaz a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat regionális központjaiban, a beteg gyermekek támogatása iránt elkötelezett lakosság bevonásával készül majd el. A kép alapjául Varga Krisztina 10 éves sármelléki kislány rajza szolgál majd, amellyel a Pécsi Gyermekklinika kis betege megnyerte a Danone Kft. “Legszebb álmom” címû rajzversenyét. Az öt, egyenlõ nagyságú részre osztott és színkódokkal ellátott, mozaikképpé alakított rajzot kézzel festik majd meg az „Érintés napja” elnevezésû nyilvános eseményeken az öt város ügy iránt elkötelezett lakosai.

A “Tegyünk együtt a gyermekekért” (TEGY) program elmúlt négy éve alatt tíz magyarországi gyermekonkológiai és rehabilitációs központ részesült támogatásban az eladott Danonetermékek után. A központok a támogatást életmentõ orvosi berendezések beszerzésére, valamint a daganatos beteg gyermekek részére szervezett reintegrációs napok megvalósítására fordították.

Május 15tõl forgalomba kerül Magyarország elsõ szociális márkája, a TEGY Rudi, melynek teljes hasznát a Danone a daganatos beteg gyermekek rehabilitációjára fordítja és minden egyes eladott termék után 3 forintot adományoz erre a jótékony célra. A vállalat ezzel párhuzamosan egy országos, de regionálisan értékelt egyedülálló szociális szolidaritási versenyt hirdet, mely lehetõvé teszi az onkológiai központtal rendelkezõ régiók számára azt, hogy saját régiójuk számára gyûjtsenek. A verseny és ennek eredményei nyilvánosak, és azt az érdeklõdõk figyelemmel kísérhetik a TEGY weboldalán. (A weboldal címe: www. tegy.hu.) informálódhatnak.

2006. május 5.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/themes/news/rekord.htm