Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A brokkoli tényleg szuperélelmiszer

A brokkolit már régóta a szuperélelmiszerek közé sorolják, és egy friss kutatás szerint hamarosan a száj-, a garat-, a fej- és a nyaki daganatok ellen is védhet bennünket.

A szakértők egy új, „zöld kemoprevenció” nevű kezelést fejlesztenek, amelyben a brokkolit és más zöldségeket használják fel a betegségek elleni védekezésre. Elmondták, hogy a keresztesvirágúak, köztük a brokkoli és a káposzta, nagy koncentrációban tartalmaz szulforafánt, amely e zöldségek enyhén kesernyés ízét adja. Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a szulforafán segít „visszafordítani” a környezeti rákkeltő anyagok hatásait. Az új laboratóriumi kísérletek pedig most azt bizonyították, hogy a brokkoli kivonata védelmet nyújtott az egereknek a szájrák ellen.

Az amerikai kutatók azt tervezik, hogy olyan betegeken végeznek klinikai kísérletet, akikben magas a fej-nyaki daganat kiújulásának kockázata. Az önkénteseknek brokkoli magból készült port tartalmazó kapszulát adnak, hogy kiderítsék, jól tolerálják-e a készítményt, és hogy megvizsgálják, elegendő hatást fejt-e ki a szájüreg nyálkahártyájában lévő sejtekre, ahol a daganatok kialakulnak, és ezáltal megelőzi-e a betegség kifejlődését. Dr. Julie Bauman, a Pittsburgh-i Egyetem munkatársa így nyilatkozott az eredményekről: „Azok az emberek, akiket kikezeltek a fej-nyaki daganatokból, még mindig ki vannak téve a száj- vagy garatrák rendkívül magas kockázatának, és ezek a második daganatok általában halálosak. Éppen ezért fejlesztünk egy a keresztesvirágúakban előforduló biztonságos, természetes molekulát a száj nyálkahártyájának védelmére, ahonnan ezek a daganatok erednek.” A kísérlet keretében a szájrákra hajlamosított egereknek több hónapig szulforafánt adtak. Kiderült, hogy a kivonat jelentős mértékben csökkentette a rágcsálókban kialakuló daganatok gyakoriságát és számát.

A kutatók 10 egészséges embernek is adtak szulforafánban gazdag brokkoli kivonatot tartalmazó gyümölcslevet. Az önkéntesek nem tapasztaltak mellékhatásokat a kivonattól, és a kutatók kimutatták, hogy a kivonat olyan változásokat okozott a szájuk nyálkahártyájában, amelyek védelmet nyújtottak számukra a rák ellen. Ez azt jelentette, hogy a szulforafán felszívódott és a kockázatnak kitett szövetbe irányítódott. Ezek az eredmények elég bizonyítékot szolgáltatnak ahhoz, hogy a közeljövőben 40 olyan önkéntessel indítsanak klinikai kísérlete, akiket korábban fej-nyaki daganattal kezeltek. Az eredményektől függően nagyobb szabású klinikai kísérleteket is végezhetnek a későbbiekben.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/brokkoli-szuper