Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Miért működik az 5:2 diéta?

Az 5:2 diéta állítólag nemcsak a fogyásban segít az embereknek, hanem a rák, a diabétesz, az Alzheimer-kór és más betegségek ellen is védelmet nyújt.

A Michael Mosley által kidolgozott diéta során a nőknek 500, a férfiaknak pedig 600 kalóriára kell korlátozniuk a napi kalóriabevitelüket heti két napon. A hét többi napján a megszokott módon étkezhetnek. Most egy új amerikai kutatás azt mutatta ki, hogy az 5:2 előnyei akkor is megtapasztalhatók, amikor valaki a „lakoma és éhezés” étrendet követi, amikor egy nap jóval többet eszik a kelleténél, a következőn pedig koplal. Az étrend egészségügyi előnyei azonban a kutatás szerint csak akkor éreztetik hatásukat, ha nem növeljük az antioxidánsok bevitelének szintjét, amelyek az olyan szuperélelmiszerekben fordulnak elő nagy mennyiségben, mint például a fekete berkenye, illetve a C- és E-vitamint tartalmazó étrendkiegészítőkben.

A Floridai Egyetem kísérletében 24 résztvevő fogyasztotta felváltva egy nap a napi kalóriabevitel 25, a következő nap pedig a napi kalóriabevitel 175 százalékát. A kutatók 10 hétig mérték az alanyok testsúlyának, vérnyomásának, pulzusszámának és glükózszintjének változásait. Ezen kívül a koleszterinszintet, a gyulladás jelzőit, és a védekező sejtválaszokért felelős gének szintjét is megfigyelték. „Kiderült, hogy a szakaszos koplalás enyhén megnövelte a SIRT 3 szintjét, mely gén közismerten hozzájárul az élettartam meghosszabbításához, és érintett a védekező sejtválaszok kialakulásában” – magyarázta a tanulmány társszerzője, Michael Guo, a Harvard orvosi karának kutatója. A SIRT3 gén az azonos nevű fehérjét kódolja. A SIRT3 fehérje a szirtuin fehérjeosztályba tartozik, amelyről egérkísérletek alapján kiderült, hogy megnövekedett szintje növeli az állatok élettartamát. A kutatók szerint a SIRT3-hoz hasonló fehérjéket az oxidatív stressz váltja ki, amely akkor alakul ki, amikor több szabadgyök van jelen a szervezetben, mint amennyit az antioxidánsok semlegesíteni tudnak. A szabadgyökök alacsony szintje azonban a szakértők szerint előnyös hatású: amikor a szervezet stressznek van kitéve (például koplalás alatt), az alacsony szintű oxidatív stressz aktiválhatja a védekező útvonalakat. Az elmélet lényege az, hogy ha a szervezet időszakosan van kitéve az oxidatív stressz alacsony szintjének, jobb választ tud felépíteni vele szemben.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/ot-ketto