Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Aerobic segítheti a stroke-os betegek felépülését

Az aerobic-gyakorlatok nagymértékben javíthatják a betegek életminőségét – állítják a Clevelandi Klinika munkatársai.

A szélütést (stroke) követő rehabilitációs programba érdemes lehet spinning-gyakorlatokat is belevenni – hangzott el az Amerikai Stroke Társaság tudományos találkozóján Nashville-ben. Susan Linder és munkatársai következtetéseiket egy olyan vizsgálatra alapozták, melyben 17 stoke-on átesett egyén vett részt (életkor 23 és 84 év között). Az ismétlődő motívumokból álló gyakorlatok hozzájárultak ahhoz, hogy a tesztalanyok újra használhassák kezüket, vagy, hogy önállóan öltözködhessenek.

A betegeket három csoportra osztották: az első motorral ellátott biciklivel végzett gyakorlatokat, a második motor nélkül, a harmadik csapat tagja aerobic-edzésben nem vettek részt, azonban heti kétszer jártak felső testüket célzó hagyományos mozgásterápiára. A résztvevők mindegyike nyolc hétig összesen 24 kurzuson esett át. A motorizált szobabiciklit hajtók mozgási készsége 34 százalékot javult,, míg motor nélkül 16 százalékos volt a javulás, a szokványos terápia 17 százaléka mellett. Korábbi tanulmányok már rámutattak arra, hogy az aerobic segíti az agy újraprogramozását, így eredményesen alkalmazható például Parkinson-kóros betegek ellátásában.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/stroke-rehab-aerobic