Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Hogyan flörtölünk?

A Journal of Nonverbal Behaviour című lap márciusi számában Jeffrey Hall, a Kansas Egyetem kommunikációval foglalkozó szakembere és Chong Ying azt vizsgálják, milyen kapcsolat mutatható ki a verbális és nonverbális flörtölési szokások között.

A kutatás során a szakemberek 51 ellenkező nemű idegenekből álló párt kísértek figyelemmel, akik korábban egy kérdőívben beszámoltak arról, milyen a flörtölési stílusuk. A stílusokat a Hall által korábban felállított öt kategóriába sorolták, ezek szerint a flörtölés lehet testi, hagyományos, őszinte, udvarias és játékos. A vizsgálat során a pároknak 10-12 percen át kellett beszélgetniük, miközben videóra vették őket. Valamennyien kényelmes székekben ültek egy dohányzó asztal mellett, és szükség esetén találtak az asztalon kártyákat, melyeken a beszélgetést elősegítő kérdések szerepeltek. A beszélgetések után a résztvevők arról nyilatkoztak, mennyire tartották vonzónak a beszélgetőpartnerüket, majd a szakemberek mindezt összevetették azzal, amit a felvételeken láttak.

Az eredmények azt mutatták, hogy a vonzalmat verbális és nonverbális jelek egyaránt alátámasztották, és ezek megfeleltethetőek voltak azoknak a flörtölési stílusoknak, amikről az alanyok előzőleg a kérdőívekben beszámoltak. Az „őszinte” stílus hívei például nagyon figyelmesek és érdeklődőek voltak a másikkal szemben, a nők sokat mosolyogtak, a „hagyományos” flörtölők közül a férfiakra jellemző volt a nyitott testtartás, míg a nők gyakran tették előtérbe a csuklójukat és kézfejüket. A legnehezebben az „udvarias” flörtölőt lehet beazonosítani, ők ugyanis nagyon visszafogottak és tisztelettudóak, így sokszor a másik számára sem válik egyértelművé, hogy tetszenek az illetőnek.

A „testi” flörtölők nem egészen a várt eredményt mutatták, róluk ugyanis az derült ki, hogy a beszélgetés nem a legideálisabb körülmény számukra, nem itt a legmagabiztosabbak, így az általuk kedvelt testbeszéd itt nem mindig működött. Összességében az derült ki a vizsgálatból, hogy ha flörtölésre kerül sor, a legtöbb ember meglehetősen visszafogott jeleket küld, és többnyire ő maga sem feltétlenül veszi észre, ha tetszik a másiknak, miközben azt, ha nem jövünk be egymásnak, viszonylag hamar megállapítjuk. A szakemberek szerint ennek pont az az oka, hogy az egymás iránti érdeklődést túl sokféleképpen tudjuk kifejezni, míg az ellenszenvnek kevesebb jele van.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/hogyan-flortolunk