Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Árt a szívnek a gyermekkori alacsony D-vitamin szint

Az érfalak rugalmasságának csökkenése nagyobb arányban sújtja azokat, akiknek alacsony D-vitamin szintjük volt zsenge korban – derül ki egy friss kutatásból.

A finn vizsgálat során több mint 2 100 főt vettek górcső alá. D-vitamin szintjüket 3 és 18 éves koruk között folyamatosan mérték, az artériák falának keménységét pedig 30, illetve 40 esztendős korukban rögzítették. Bebizonyosodott, hogy akiknél gyermek- és tinikorban a legalacsonyabb D-vitamin szintet találták, később hajlamosabbak voltak a szív- és érrendszeri gondok kockázati tényezőjét jelentő érfalkeménységre – olvasható a Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism című szakfolyóirat február 10-i számában. A statisztikai együttjárást jelentő kapcsolat független volt a többi rizikófaktortól, úgymint a magas vérnyomástól, a dohányzástól, a rossz táplálkozástól, a mozgáshiánytól vagy az elhízástól.

További kutatás szükséges annak a kiderítésére, hogy valóban a D-vitamin hiánya okozza-e az artériák falának megkeményedését, ugyanakkor az eredmények alapján érdemes hangsúlyozni az ebből a szempontból megfelelő gyerekkori táplálkozás fontosságát a lakosság számára – nyilatkozta a szerzőként közreműködő Dr. Markus Juonala, a Turkui Egyetem belgyógyász-endokrinológusa. Korábbi vizsgálatok már rávilágítottak, hogy összefüggés húzódik meg az alacsony D-vitamin szint, illetve a stroke és a szívroham megnövekedett kockázata között. A mostani értekezés szerzői azt is hozzátették, hogy a D-vitamin hiány világszerte problémát jelent a fiataloknál.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/gyerekkori-d-vitaminhiany