Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Sörivással az Alzheimer- és a Parkinson-kór ellen

A folyékony kenyér egyik vegyülete lassítja a degeneratív betegségek lefolyását. A xantohumol még az agysejteket is védheti a károsodástól. Dr. Jianguo Fang és csapata ezúttal egereken tesztelte a hatást.

A rendszeres sörivás védelmet nyújthat a demencia ellen – szól az ítélet. A tudósok felfedezték azt az összetevőt, amely akár az Alzheimer- és a Parkinson-kór lefolyását is lassíthatja. Laboratóriumi kísérletek során bebizonyosodott, hogy az Xn-nek rövidített összetevő megvédheti az agysejteket az oxidatív stressztől. Ez az a folyamat, ami többek között a demenciáért is felelős.

A Journal of Agricultural and Food Chemistry című szakfolyóiratban megjelent eredmények alapján a rendszeres sörivók jó eséllyel hátráltatják az idegrendszeri betegségek kialakulását és súlyosbodását. „A hagyományos kínai orvoslásban évszázadok óta használják a komlót különböző betegségek gyógyítására. Az ebből készült sör magas Xn-tartalma állhat annak a hátterében, hogy a rendszeres, ám mértéktartó söriváshoz egészségügyi előnyöket lehet kapcsolni. Az Xn igen izgalmas témának számít a kutatások során, mivel számos gyógyszerészeti funkciója van, beleértve az antioxidáns hatást, a szív- és érrendszer védelmét, a rákellenességet, a vírusölő hatást, valamint az elhízás és a gyulladás visszaszorítását” – magyarázta a Lanzhou Egyetem szakértője. Fang és csapata egerek agysejtjein tesztelte az Xn-molekulák hatását. A vegyület valóban csökkentette az oxidatív stresszt az állatok sejtjeiben, ami szoros összefüggésben állhat a degeneratív betegségek leküzdésével.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/sor-alzheimer