Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Egy órán belül elaltat a melatonin-spray

A több mint húszezer forintnak megfelelő összegbe kerülő permet melatonint, titozint és desztillált vizet tartalmaz, így a test biológiai óráját befolyásolva egy órán belüli elalvást tesz lehetővé a készítői szerint.

Aki mindig is arra vágyott, hogy gombnyomásra álomba merüljön, most végre megkapja rá a lehetőséget. A termék ugyanis mindössze két parfümszerű permetező mozdulat után, egy órán belül alvást ígér. Amennyiben a felhasználó felébred az éjszaka közepén, újabb adagot követően könnyedén visszaalszik – ígérik a feltalálók. A Stanford Egyetem startup-cége által előállított termék abban különbözik az altató tablettáktól, hogy segít elkerülni a másnapi fáradtságot. „Ez a világ első külsőleg alkalmazható melatoninpermete, mely segít akkor elaludni, amikor épen szükség van rá, ráadásul erős, függőséget okozó vegyületek nélkül” – dicsekednek vele a feltalálók.

Az emberi szervezet természetes körülmények között akkor termel melatonint, amikor odakint besötétedik. Az elektromos eszközök és a mesterséges világítás azonban felborítja ennek az egyensúlyát, ami alvási problémákat idézhet elő. Átlagosan 0,03 milligramm melatoninra van szükség az elalváshoz, a tabletták többsége ennek 100-300-szorosát tartalmazza, mely másnaposságszerű érzéshez vezethet másnap. Sőt, függőséget is okozhat. A permet azonban fokozatosan szívódik fel, a testi folyamatokat imitálva. Hatóanyaga 30-szor kisebb koncentrációban van jelen, mint a tablettáké.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/alvas-permet