Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Sok kamasz azt hiszi, hogy a kocadohányzás biztonságos

Míg az amerikai tinik döntő többsége tudja, hogy a napi rendszerességű, erős dohányzás súlyosan károsítja az egészséget, sokuk tévesen azt gondolja, hogy az időszakos „kocadohányzás” nem ártalmas.

„Mindenféle dohányzás számít” – nyilatkozta a Pediatrics január 12-i számában megjelent tanulmány vezető szerzője, Stephen Amrock, a New York-i Egyetem orvosi karának kutatója. „A társasági dohányzásért is meg kell fizetni, sőt még a ritkán elszívott egy-egy cigaretta is káros. A kocadohányosokra is rettenetes egészségügyi kockázatok leselkednek a jövőben.” Szakértők szerint a felnőtt dohányosok mintegy 20 százaléka követ időszakos/nem napi rendszerességű dohányzási rutint. A becslések alapján ez a szám a dohányzó gyerekek körében akár a 80 százalékot is elérheti.

Amrock kutatása meglepő hiányosságot fedett fel a kamaszok tájékozottságában. Kiderült, hogy míg a kamaszok többsége tudja, hogy az erős dohányzás káros, azt csak kevesen tudják, hogy a kocadohányzás is rendkívül ártalmas az egészségre. Vizsgálatában az USA Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) 2012-es országos dohány felmérését vette alapul, amely közel 25 ezer iskolásra terjedt ki hatodik és tizenkettedik osztály között. Az eredmények azt mutatták, hogy a kamaszok 88 százaléka tudta, hogy az erős napi dohányzás (a meghatározás szerint több mint napi öt szál cigaretta elszívása) nagyon káros az egészségre. Csupán 5 százalék állította, hogy az erős dohányzás nem jár kockázattal. Ezzel szemben a tinik 64 százaléka úgy vélte, hogy a kocadohányzás (a definíció szerint napi öt szálnál kevesebb) nem ilyen ártalmas, 10 százalék szerint pedig ez semmilyen kockázattal nem jár.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/kocadohanyzas-art