A kutatást vezető Benjamin Storm, a Kalifornia Egyetem szakembere munkatársaival két korábbi tanulmányt nézett át, melyekből azt a következtetést vonták le, hogy a digitálisan tárolt információk következtében megnő az agy kapacitása és javul a memória.
Az első kísérlet során 20 diákot kértek fel arra, hogy egy számítógépen nyissanak meg és tanulmányozzanak két PDF-file-t, melyek mindegyike 10-10 főnevet tartalmazott. A diákoknak 20 másodpercük volt az egyik file tanulmányozására – ami után egy részüket arra kérték, hogy azt a file-t mentsék el -, majd újabb 20 másodpercük a másik file tartalmának elolvasására. Ezután arra kérték őket, hogy azonnal próbálják felidézni mind a tíz főnevet, melyet az utóbbi file-ban olvastak, anélkül, hogy ez előbbi tartalmára rákérdeztek volna. Az eredmények azt mutatták, hogy azok a diákok, akik az első file adatait lementették, sokkal jobban emlékeztek a másodiknak a tartalmára, mint azok, akik nem.
A második kísérletben szintén hasonló eredmény született, a különbség annyi volt, hogy itt azok a diákok emlékeztek jobban a második file tartalmára, akik úgy gondolták, hogy az előző file-t megbízható módon elmentették, akiknek viszont azt mondták, lehet, hogy nem sikerült biztonságosan elmenteni az adatokat, azoknál nem javult az emlékezés képessége. Storm professzor úgy véli, hogy a technika fejlődésével egyre könnyebbé vált az információtárolás, aminek a memóriára is számos pozitív hatása van. Hiszen ha az agynak nem kell számos régi információt tárolnia, akkor rengeteg „helye” lesz az új ötleteknek és gondolatoknak.