A II. század végén a római Galenus részletesen beszámolt egy arcsérülés gyógyításáról, ahol bőrátültetést alkalmaztak. A legendaszámba menő transzplantációt évszázadokon át számos egyéb is követte, nagy valószínűséggel sikertelen eredménnyel.

A XX. század hajnalán két kiváló kutató, Alexis Carrel és Charles Guthrie az Egyesült Államokban végrehajtották az első sikeres éregyesítő műtétet, mely nélkül a transzplantációs kísérletek nem járhattak eredménnyel. A kutatók rámutattak arra a tényre is, hogy a szervek életben maradásához nincs szükség közvetlen idegi összeköttetésre.

A múlt század első három évtizedének bőrtranszplantációs kísérletei váltakozó sikerrel jártak. Ezekben az években rengeteg állatot (egeret, kecskét, majmot) áldoztak fel a tudomány oltárán. Nem kis mértékben keserítette meg a lelkes úttörők munkáját a szövetek, szervek kilökődése. Hosszú éveknek kellett eltelni, mire nagy vonalakban felvázolódott a probléma oka. A kutatás mérföldköveinek számítottak Charles Darwinnak a fajok eredetéről szóló munkája, Gregor Mendel öröklődési törvényei és Karl Landsteiner tanulmányai az emberi vércsoportokról.

Meg kell említenünk Macfarlane Burnet és Peter Medawar nevét is, akik a szerzett immuntolerancia felfedezéséért együtt kaptak 1960-ban Nobel-díjat. Kutatási eredményeik hatalmas lökést adtak a transzplantációs immunológia fejlődésének. Az átütő sikert az az 1962-ben, Bostonban végzett műtét hozta meg, ahol egy balesetet szenvedett 12 éves fiú karját varrták vissza sikeresen. A műtétet követő második évben a gyermek visszanyerte karjának mozgásképességét, és részlegesen bőrének hőérzékelését is.

Azóta a bőrátültetés technikája rohamos léptekkel fejlődik, melynek eredményességét a sikeres műtétek statisztikája is igazolja.