Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Hamis ebola-gyógyszereket árulnak az interneten

A Dél-Afrikából kirobbant ebolajárvány halálos áldozatainak száma már meghaladta az ezret. A gyógyszerek engedélyezéséért felelős hivataloknál pedig egyre növekszik a törvényesítésre váró szerek száma, melyek azt ígérik, hogy gyógyítják vagy megelőzik az életveszélyes kórt.

Az egyesült államokbeli Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalhoz (FDA) számtalan panasz érkezett a hamis készítményekre vonatkozóan – derül ki a szervezet hivatalos közleményéből. „Jelenleg nincs jóváhagyott tabletta, injekció vagy egyéb termék, amelyet kifejezetten ebola ellen lehetne megrendelni az interneten” – jelentették ki a hivatal munkatársai. „Az ilyen engedély nélküli, hamis gyógyszereket hirdető egyéneknek azonnal el kell távolítaniuk a kapcsolódó kijelentéseket, különben intézkedni fogunk ellenük” – tették hozzá.

Az is törvénytelennek számít, hogy a táplálék-kiegészítők gyártói úgy reklámozzák a terméküket, hogy az képes megelőzni vagy gyógyítani az ebolát. Léteznek ugyan kísérleti injekciók és más kezelési módok a betegség ellen, ám a kutatások még korai fázisban tartanak, tehát muszáj meggyőződni a biztonságosságukról és a hatékonyságukról.

Van olyan szer is, ami már a klinikai tesztelésnél jár. Két amerikai ebolás beteg, Dr. Kent Brantly és Nancy Writebol lassú felépülésnek örvendhet a Zmapp nevű készítmény alkalmazása után, amiből még csupán néhány adagnyit állítottak elő.

A hivatal hangsúlyozta, hogy a megbetegedések számát tekintve az ebola nem jelent közegészségügyi kockázatot. A vírus nem terjed vízzel, étellel és a levegőben sem – csakis testváladékkal történő érintkezés útján, illetve közvetve esetleg közös tűhasználattal. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint eddig 1 066-an haltak meg Guineában, Libériában, Nigériában és Sierra Leone-ban, valamint több mint 2 000-en betegedtek meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/ebolagyogyszerek