Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Kezdődik a fejfájások szezonja

Nem sokan tudják, hogy míg az emberek többségének június 21. a nyár beköszöntének ünnepe, addig közel egy millió amerikainak a Föld a Nap felé fordulása miatt a cluster típusú fejfájások szezonja kezdődik el.

Pedig így van. Az emberek bioritmusa a Föld forgásával áll összefüggésben, ezért a cluster fejfájásra hajlamos emberekre ebben az időszakban könyörtelen fejfájások törhetnek rá. Ezek a fajta fejfájások arról kapták a nevüket, hogy klaszterekben, vagy bizonyos időszakokban halmozottan jelentkeznek, és átlagos időtartamuk 30 perc és 3 óra közé esik. A cluster fejfájásban szenvedők mintegy 80 százalékában a fejfájások egy évben összesen körülbelül 12 hétig tartanak, és gyakoriságuk az évszakok váltásakor megnő. A férfiak négyszer nagyobb valószínűséggel szenvedhetnek cluster fejfájásban, mint a nők, ami épp ellenkezője a migrén előfordulásában látható tendenciának.

Az „öngyilkos fejfájásnak” is nevezett cluster fejfájás olyan neurológiai rendellenesség, amelyet a szem körül és mögött jelentkező kínzó fájdalom jellemez – magyarázta Brian M. Grosberg, az Albert Einstein Orvostudományi Egyetem Montefiore Fejfájáskutató Központjának igazgatója. „Ez az egyik legfájdalmasabb betegség, amit egy ember megtapasztalhat. Amikor a betegek cluster típusú fejfájással fordulnak hozzánk, gyakran megosztják velünk, hogyan befolyásolja állapotuk a személyes és a szakmai életüket is, és hogy az érzés miatt gyakran úgy érzik, nem sokáig bírják.”

A Montefiore Fejfájáskutató Központ az első kutatóintézet volt a világon, amely kifejezetten a fejfájásokra szakosodott. A területen végzett folyamatos kutatásoknak köszönhetően munkatársai felfedték, hogy az évszakok változása és a cluster fejfájás közötti összefüggés miatt a betegséget gyakran tévesen szinusz fejfájásként diagnosztizálják. A diagnosztizálás fejlesztése és az orvos-beteg együttműködés javítása érdekében a központ munkatársai azt javasolják, hogy a fejfájásoktól szenvedő betegek vezessenek részletes fejfájásnaplót.

Azoknak pedig, akik meg szeretnék előzni a cluster fejfájást, illetve minimálisra szeretnék csökkenteni a fejfájás tüneteinek súlyosságát, Dr. Grosberg a következőket javasolja: Kerüljék az alkoholfogyasztást és dohányzást a cluster fejfájások jelentkezésének időszakaiban. Beszéljenek orvosukkal melatonin hormon szedéséről, amely segít az alvás-ébrenlét ciklusok szabályozásában, és helyreállítja a cluster fejfájással valószínűleg kapcsolatban álló egyensúlyhiányokat a testben. Beszéljenek orvosukkal 100 százalékos oxigén alkalmazásáról. Kérjenek orvosuktól vényköteles fejfájás-csillapító gyógyszert. A Verapamil és az Imitrex hatékony lehet cluster fejfájás esetén. Kérjenek tanácsot egy fejfájáskutató specialistától. Mivel a cluster fejfájás kezelése rengeteg próba szerencse alapú kísérletezéssel jár, fontos, hogy a betegek őszinték és nyíltak legyenek orvosukkal.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/Cluster-szezon