Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Intelligens avatárok lesznek védőangyalaink

Az intelligens avatár érzékeli, ha a megfigyelt személynek fájdalmai vannak, és értesíteni tudja a mentőket. A találmánynak köszönhetően az idős emberek hosszabb ideig maradhatnak önállók a saját otthonukban.

Az avatár a projektet vezető Kenti Egyetem szakértői szerint emberalakként jelenhet meg egy televízió képernyőjén, táblagépen vagy hologram formájában. Segítségével megfigyelhető az idős emberek pulzusszáma és vérnyomása, figyelmeztetni lehet őket arra, hogy vegyék be a gyógyszereiket, és észleli, ha valaki elesik vagy fájdalmai vannak, és értesíti az orvost vagy a mentőszolgálatot. Az avatár az egyén beszédének, mozgásának és arckifejezésének elemzésével érzékeli a személy hangulatát, és ennek megfelelően képes reagálni. A rendszer nem igényel számítógépes ismereteket, működtetése nem lesz bonyolultabb, mint a televízió bekapcsolása. A Responsive InTeractive Advocate (RITA) című projekt a kenti Gyermekvédelmi Központ vezetésével folyik, és eddig 2,4 millió font támogatást nyert a brit kormány Műszaki Stratégiai Tanácsától (TSB).

A RITA projekt egyike annak a hat programnak, amelyek olyan új, költséghatékony megoldásokat fejlesztenek, melyek segítségével az idős emberek tovább élhetnek önállóan és kényelmesen saját otthonaikban. Dr. Jane Reeves, a Gyermekvédelmi Központ társigazgatója elmondta, hogy bár a projekt még korai szakaszában tart, és számos műszaki, erkölcsi és etikai kérdésre kell választ találni, a RITA humanizált avatár kifejlesztése forradalmasíthatja annak módját, ahogyan az egyén személyes, társadalmi, érzelmi és intellektuális igényeit ki lehet elégíteni a jövőben.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/avatarok