Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Amiben az akupunktúra életet menthet

A nyugati orvoslásban még mindig nem bizonyítottak teljesen az akupunktúra egészségügyi előnyei. Egy friss kutatás azonban a módszer hatékonyságát támasztja alá azzal, hogy közvetlen összefüggést mutat ki az akupunktúra és a fertőzés és gyulladás következtében kialakuló vérmérgezést gyógyító fizikai mechanizmus között.

A Rutgers New Jersey Orvosi Egyetem kutatói a Nature Medicine szaklapban azt írták, hogy az Egyesült Államokban mintegy 250 ezer ember halálát okozza a vérmérgezés (szepszis). A kutatást vezető Luis Ulloa immunológus azonban elmondta, hogy sok esetben a betegek halálát nem a fertőzés okozza, hanem a fertőzést követően kialakuló gyulladásos rendellenesség.

Az új kutatás készítői arról is beszámoltak, már korábban is tudták, hogy a bolygóideg olyan mechanizmusokat aktivál a szervezetben, amelyek csökkentik a gyulladást. Azt vizsgálták tehát, hogy az elektroakupunktúra csökkenti-e a gyulladást és a szervek sérülését vérmérgezésben szenvedő egerekben. Amikor elektroakupunktúrát alkalmaztak a szepszises egereken, a kutatók a gyulladáscsökkentő molekulák, a citokinek serkentését tapasztalták. Míg a kezeletlen egerek közül egy sem élte túl a szepszist, az akupunktúrával kezelt vérmérgezéses egerek fele legalább egy hétig túlélte a betegséget.

Bár a kutatók pozitívan értékelték ezt az eredményt, a további vizsgálatok azt mutatták, hogy amikor eltávolították a hormontermelésért felelős mellékvesét, az elektroakupunktúra hatékonysága megszűnt. Ez eleinte visszavetette a szakértők reményeit az emberi alkalmazásra vonatkozóan, mert a vérmérgezésben szenvedő emberek többségében csökkent mellékveseműködés tapasztalható. Az elektroakupunktúra tehát segíthet néhány olyan betegen, akinek mellékveséje működik, sok más betegekben nem lenne hatékony.

A kutatókat azonban nem kedvetlenítette el ez az eredmény, ezért tovább vizsgálták azokat az anatómiai változásokat, melyek akkor következnek be, amikor a módszert teljesen működő mellékvesével rendelkező betegeken alkalmazzák. Kiderült, hogy ezen változások közé tartozik a dopamin szintjének emelkedése is. Ez az idegi átvivőanyag az immunrendszer működését befolyásolja. Egyszerű dopamin hozzáadásával azonban nem sikerült csökkenteni a gyulladást. Végül a dopamin hatásait utánzó fenoldopam nevű gyógyszer alkalmazásával sikerült a szepszis okozta halálozást 40 százalékkal csökkenteni. A kutatók azt is hozzátették, hogy a fenoldopam még az akupunktúra alkalmazása nélkül is csökkentette a halálozások számát. A szakértők szerint az eredmények azért jelentősek, mert a korábbiakat meghaladó módon bizonyítják az akupunktúra előnyös hatását, ráadásul olyan alkalmazását is kimutatják, amellyel a szepszisen kívül más gyulladásos megbetegedéseket, például a reumatoid arthritiszt, az osteoarthritiszt vagy a Crohn-betegséget is lehet kezelni.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/akupunktura-uj