Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Nő a péniszrákos esetek száma

Statisztikai adatok szerint az elmúlt 30 évben 20 százalékkal növekedett a péniszrákos esetek száma.

A kedvezőtlen változás okai között a szexuális szokások megváltozása és ennek következtében a humán papillómavírus elterjedésének növekedése, valamint a körülmetélés csökkenése szerepel. Emellett a dohányzás, sok más rosszindulatú daganathoz hasonlóan, a péniszrák kockázatát is fokozza. További problémát vet fel, hogy a tüneteket gyakran félreértelmezik, és a kezdeti elváltozásokat jóindulatú szemölcsnek diagnosztizálják.

Így járt az 58 éves Nigel Smith is, és ez a tévedés majdnem az életébe került. 2011-ben jelentek meg a kezdeti elváltozások, melyeket a férfi felesége elől úgy titkolt, hogy a hálószoba helyett inkább a nappaliban aludt. 12 hónapon keresztül nem derült fény az elváltozás mibenlétére, azonban mivel a tünetek nem csillapodtak, a wolverhamptoni férfi ismét orvoshoz fordult. Végül tavaly a hímvessző részleges csonkolására került sor. Szerencsére a betegség csupán 1-es stádiumú volt, így jó gyógyulási hajlamot mutatott.

Az onkológusok minden daganat esetén felhívják a minél korábbi diagnózis szükségességét, ugyanis a folyamat minél kevésbé kiterjedt, annál jobbak a beavatkozási lehetőségek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/peniszrak-tobb