Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Mennyi idős korig szabad még gyereket vállalni?

Egy nemrégiben készült felmérés kimutatta, hogy az emberek közel kétharmada szerint azokat a nőket, akik már nincsenek termékeny korban, nem lenne szabad mesterséges megtermékenyítéssel hozzásegíteni a gyermekvállaláshoz. A megkérdezettek negyede úgy véli, hogy nőknél 40, férfiaknál pedig 43 év az a határ, ami fölött már nem tanácsos gyereket vállalni.

Az Egyesült Királyságban megkérdezett több mint 2000 személy 31 százaléka szerint a mesterséges megtermékenyítés jelenlegi korhatára, vagyis a 42 év, túl magas, 26 százalék szerint maximum 40 éves korig lenne szabad elvégezni ilyen beavatkozást, eközben közel 72 százalék van azon a véleményen, hogy a termékeny kor után már egyáltalán nem lenne szabad hozzásegíteni senkit a teherbe eséshez. A felmérésben résztvevők kétharmada szerint az 50-55 év közötti anyák gyerekeit negatívan érinti, hogy ilyen idős anyjuk van, és ez az arány az ötven év feletti válaszadók körében már 73 százalékra emelkedett. Nagyjából 52 százalék gondolja úgy, hogy egy ötvenéves nő, mire gyermeke felnő, már nem fogja tudni megfelelően betölteni a szülői szerepet, férfiakkal kapcsolatban pedig 43 százalék gondolt hasonlókat.

A megkérdezettek közel 72 százaléka úgy nyilatkozott, hogy szerintük 40 éves kor felett a terhességet és a szülést is rosszabbul bírja már egy nő, 68 százalék pedig azt említette meg, hogy az idős szülők gyerekeinek nagyon rossz, hogy a többiekhez képest jóval korábban veszítik el szüleiket. 62 százalék azt is felhozta ellenérvként, hogy az idősebb anyák gyermekeinek az egészsége is nagyobb veszélyben van. A felmérés során az is kiderült, hogy a többség a 27 éves kort tartja ideálisnak az első gyermek vállalására, és 40 éves korban húzzák meg a felső határt.

A felmérést egy a TLC csatornán nemrégiben bemutatott dokumentumfilm ihlette, melyben Tina Malone színésznő – akinek első gyermeke még 17 éves korában született - arról számolt be, hogy miután Cipruson donor petesejt segítségével átesett a mesterséges megtermékenyítésen, ötvenéves korában életet adott lányának, Flame-nek. „Az emberek túl öregnek tartanak ahhoz, hogy anya legyek – számolt be róla a színésznő – pedig most, ötvenévesen testileg, lelkileg, mentálisan és anyagilag is sokkal felkészültebb voltam a gyerekvállalásra, mint anno, 17 éves koromban, amikor senki nem kritizált azért, hogy szültem.” Susanna Dinnage, a Discovery Networks igazgatója úgy véli, a közvéleménnyel szemben Tina példája is azt mutatja, hogy minden nőnek a személyes döntése kell legyen, mikor vállal gyermeket, és ebben a kérdésben nem szabad mások véleményére hagyatkozni.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/gyerekvallalas-korhatar