Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Jön a füllel hajtható kerekesszék?

Német kutatók olyan eszközt fejlesztettek ki, melynek segítségével a mozgáskorlátozott betegek a fülükkel hajthatják kerekesszéküket.

A betegeket olyan mikrocsipekkel szerelik fel, amelyek az emberi fül izommozgásai által generált impulzusokat veszik. Az jelzésekké átalakított impulzusok a kerekesszékhez csatlakoztatott számítógépbe továbbítódnak, amely meghajtja a kerekeket.

A három német egyetem közös kutatását vezető szakember, David Liebetanz a The Local német kiadásának elmondta, hogy az új módszer legnagyobb előnye a légzéssel és a szemmozgással történő irányításhoz képest az, hogy a betegeknek nem kell megszakítaniuk a beszédet vagy a nézést azért, hogy működtessék kerekesszéküket. „Kutatásunk során tíz alany öt napig tanulta, hogyan kell a fülizmokkal kommunikálni a szoftverrel, amely alkalmazkodik az egyes felhasználókhoz, és visszacsatolást ad az izmokból származó jelzések alapján. Az ötödik napra mind a tíz résztvevő körbe tudott menni kerekesszékével a göttingeni kórház főépületében” – számolt be Liebetanz.

Leonie Schmalfuss pszichológus így nyilatkozott az eredményekről: „Olyan készségről beszélünk, ami olyan rövid idő alatt elsajátítható, mint például a három labdával zsonglőrködés. Klinikai kísérletünk eredményei minden várakozást felülmúltak. Az új technika különösen a súlyos gerincsérült betegeknek ajánlott, vagyis olyan pácienseknek, akik egyáltalán nem tudják használni a kezüket és a lábukat.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/kerekesszek-ful