Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A családnak is segít, aki teljesíti a beteg gyerekek kívánságát

Azok a kezdeményezések, amelyek lehetővé teszik egy súlyos beteg gyermek különleges kívánságának megvalósítását, jó hatással vannak a kis páciens és a család közérzetére is – derül ki egy friss kutatásból.

A vizsgálat rámutatott, hogy a szülők számára is kifejezetten kedvező látni a kívánság valóra válását – még akkor is, ha édes-kesernyés érzést idéz elő az esemény. Az Acta Paediatrica című szakfolyóiratban közzétett tanulmány elkészítését Dr. Anne-Sophie Darlington koordinálta, a Southamptoni Egyetem és a holland Erasmus Orvosi Központ professzora. A szakértői csapat összesen 235 szülőt és gyermeket kérdezett meg, akiknek a Make-A-Wish Alapítvány teljesítette egy kívánságát. A szülőknek arra kellett válaszolniuk, hogy mi volt az általános benyomásuk a kívánság teljesülésével kapcsolatban, javult-e a közérzetük és a hozzáállásuk ennek hatására. Azokat a szülőket, akiknek sajnos elhunyt a csemetéjük, arról kérdezték, segített-e az esemény a gyász feldolgozásában.

Az eredmények alapján a szülők 92 százalékánál volt pozitív eredménye a gyermeki kívánság teljesülésének, és a többségük úgy nyilatkozott, hogy a kicsinek sikerült megfeledkeznie saját betegségéről az esemény ideje alatt. A szülők 47 százaléka bevallotta, hogy egyszerre érezte magát szomorúnak és vidámnak, hiszen örültek, hogy gyermekük kívánsága teljesülhetett, viszont szomorúak voltak, amiért az apróság jogosulttá vált ilyen kérésre. Azok, akiknek a gyermeke meghalt, 21 százalék úgy találta: a kívánság teljesülése segített nekik a gyász feldolgozásában. „A jókívánságok közérzetre gyakorolt hatása aktuális kutatási témává vált. Több szervezet is direkt arra alapozva szervez eseményeket, hogy javítsa a betegek és hozzátartozóik életminőségét, ám korábban nem történt erre vonatkozó vizsgálat. Eredményeink alátámasztják, hogy a kívánság teljesülése pozitív hatású, hiszen a gyerekek életvidámabbnak érzik magukat tőle, a szülők feszültsége pedig ugyancsak oldódik” – mondta Dr. Darlington.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/gyerekkivansagok