Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Mérhető lesz az öngyilkosság kockázata?

Bizonyos fehérjék szintje emelkedik az öngyilkosok vérében, mielőtt rászánják magukat a cselekvésre – derül ki egy kisebb tanulmányból, amelynek szerzői remélik, hogy ezáltal a jövőben mérhetővé válhat a kockázat.

Bár a teszt megalkotása nem a közeljövőben várható, a Molecular Psychiatry című szakfolyóirat internetes kiadásában közzétett eredmények szerint a vizsgálat óriási lépést jelent az ügyben. A kilenc bipoláris zavarban szenvedő férfitől vett vérmintában a kutatóknak sikerült elkülöníteniük egy 41 darabból álló proteincsoportot, amely az öngyilkossági gondolatok fontolgatása esetén gyarapodást mutatott. Sőt, ezen fehérjék némelyikének szintje magas volt abban a csoportban is, amelynek tagjai öngyilkosságot követtek el. Mindez felveti annak a lehetőségét, hogy a veszélyeztetett mentális betegek körében szűréssel csökkenthető a kockázat. „Az orvostudomány jelenleg nem áll készen az öngyilkosság kockázatát kimutató teszt megalkotására” – tette hozzá Dr. Charles Luther, a New York-i Lenox Hill Kórház pszichiátriai osztályának vezetője, aki ennek ellenére érdekesnek találja az eredményeket, és objektív tesztelést javasol a témában. „A kockázat becslése azért rendkívül nehéz, mert csupán annyi támpontunk lehet hozzá, hogy megkérdezzük, mi jár az érintettek fejében” – magyarázta Dr. Luther.

Dr. Alexander Niculescu, az Indiana Orvosi Egyetem professzora szerint pedig félő, hogy a páciensek nem válaszolnak őszintén. „Nem akarják, hogy megbélyegezzék, vagy kórházba küldjék őket” – mondta a szerzőként közreműködő Dr. Niculescu, aki úgy nyilatkozott: az öngyilkosság szerencsére viszonylag ritka, évente egymilliós nagyságrendű világszerte. Az amerikai orvoscsoport mérései statisztikai együttjárásra, nem pedig ok-okozati összefüggésre világítanak. A mérések alapján a SAT1 nevű fehérje szintje változott leginkább, amely a programozott sejthalálban érintett. Ez az a folyamat, amelynek során a károsodott sejtek gyakorlatilag öngyilkosok lesznek. A többi protein a gyulladással és a test stresszre adott válaszával áll kapcsolatban.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/ongyilkossag-merheto