Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Grapefruit, az immunerősítő, fogyasztó gyümölcs

A citrusfélék egyik legelőnyösebb tulajdonsága magas C-vitamin-tartalmukban rejlik, ami sokkal hatásosabb, mint a tablettákban adagolt vitamin. Szentgyörgyi Albert szerint azért, mert e gyümölcsfajtában bioflavonoidokkal együtt fordul elő, és ezek jelenlétében tartósabban, fokozottabban hat.

Immunrendszerünk téli karbantartásakor már a fentiek miatt sem nélkülözhetőek e gyümölcsök, de egyéb kedvező tulajdonságuk miatt a tavasz beköszöntével is érdemes fogyasztani őket. Ezúttal a citrancs, elterjedtebb nevén a grapefruit áldásos hatásaival ismerkedhetünk meg.

A magyarosított nevű citrancs a citrusfélék családjának legfiatalabb tagja, rózsaszínű és piros belsejű fajtáját ismerjük, melyek íze erősen hasonlatos egymáshoz, mindkettő savanykásan keserű. Már korábban is ismert volt, hogy fokozza néhány általános használatban lévő gyógyszer, így vérnyomáscsökkentő szer, nyugtató, immunszupressziós szer hatását, de egyes szakértők szerint önmagában is gyógyító hatással bír.

Fogyókúra és tisztítókúra

Hasznát veszik például fogyókúrázók, kiegészítőként ugyanis felgyorsítja, hatásosabbá teszi a felesleges kilókkal való küzdelmet. Hatása egyrészt a grapefruit rostok rendkívül magas folyadékfelvevő képességén alapul, mivel azok a folyadék hatására a gyomorban megduzzadva teltségérzetet keltenek. Másrészt képes a zsírok, az állati zsírok lebontására, ily módon koleszterinszintre is kedvező befolyással bír.

A máj méregtelenítő szerepe köztudott, nos a grapefruit májtisztító hatását is kiemelik a természetgyógyászok, mégpedig a nem mindenki által kedvelt kesernyés íznek tulajdonítva azt. A máj megtisztításával a káliumban dús gyümölcs a vérünket is megszabadítja a lerakódástól. A savas vért lúgosabbá teszi, így az egész szervezet a gyógyulás útjára lép. A citrancs hat a szív működésére, a vérnyomás csökkentésében is szerepet játszik

A grapefruit bioflavonjai között hesperidint és rutént is tartalmaz. Ezek az anyagok közvetlenül a sárga héja alatt vannak, a fehér részben, és elősegítik a kapilláris erek regenerálódását. Ezeknek az ereknek a károsodása, eldugulása először a veséken érezteti hatását, ezért a gyümölcs rendszeres fogyasztása a vesékre és a húgyutakra is jó hatással van.

Ha tisztítókúránk alkalmával grapefruitot is fogyasztunk, igyuk a gyümölcs levét. Ha nagyon savanyú, hígíthatjuk vízzel, de sohase tegyünk bele cukrot, vagy mézet.

Az értékes mag

A grapefruitmag jótékony hatásait már ötezer éve is ismerték, az európai gyógyításban a XVII. században jelent meg, hogy aztán a hivatalos orvoslásban ismét feledésbe merüljön. Mintegy húsz évvel ezelőtt egy floridai orvos fedezte fel sokadszorra, amikor megfigyelte, hogy a gyümölcs magjai az általa készített komposztban nem rohadnak el. Az azóta végzett kutatások nyomán a magból ma már kivonatot készítenek melynek felhasználási területe igen széles.

Hatóanyagai elpusztítják a kórokozók citoplazmájának membránját, a klinikai vizsgálatok szerint 800-féle vírus és baktérium, körülbelül 100-fajta gomba, és bizonyos paraziták ellen is hatékonyak, mégpedig úgy, hogy az emberi szervezetet eközben nem károsítják. Mellékhatást csak az okozhat, ha a megengedett adagot négyezerszeresen túllépi valaki. Sikeresen alkalmazzák már gyomor- és bélpanaszok esetén, torok, orrfülfertőzések, különböző gombás megbetegedések kezelésére, de hatásos a fogínygyulladás és a hüvelyfertőzés gyógyításában is.

A kivonatot sok kórházban (elsősorban az USA-ban) fertőtlenítőszerekhez keverve hasznosítják, és mivel környezetet károsító összetevőt nem tartalmaz nagy jövőt jósolnak neki a babaápolásban (cumi és játékok fertőtlenítése) és a sebgyógyításban (rovarcsípés, horzsolások, karcolások) egyaránt.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/themes/health/grapefruit1.htm