Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A férfiakat védi a dió!

A Texasi Egyetem friss kutatása szerint már napi szerény mennyiségű dió fogyasztása is védő hatással bír a prosztatarák ellen.

Az eredmények a Cancer Investigation című szakfolyóiratban jelentek meg. A szakértők immunhiányos egerekbe emberi prosztatarák-sejteket fecskendeztek. Az állatok nagy részében jellemzően három-négy héten belül kezdett növekedni a tumor. A vizsgálat arra irányult, hogy dióban gazdag és diómentes étrend esetén van-e különbség a rákos sejtek képződésének folyamata között. Egy korábbi értekezés szerint ugyanis mellrák esetében fennáll az összefüggés.

A 16 dióevő egér közül háromnál (18 százalék) alakult ki prosztatatumor, a diót nem fogyasztó példányoknál azonban ez az arány 44 százalék volt (32 közül 14). A végleges átlagos tumorméret nagyjából negyede volt az előbbieknél, mint az utóbbiaknál. „Ezek az eredmények azért lenyűgözőek, mert a daganat előfordulása sokkal alacsonyabb volt a diót fogyasztó állatoknál, és az ő tumorjaik sokkal lassabban növekedtek a többiekénél” – mondta a szerzőként közreműködő sejtbiológus, Russel Reiter professzor. „Meglepődtünk, milyen hatékony a dióban gazdag étrend az emberi prosztatarák ellen” – tette hozzá.

Az egereket ugyanúgy táplálták, ahogy az más állatkísérletek során szokás, eltekintve a kis mennyiségű porított diótól. „A dióadag nem képezte jelentős hányadát az étrendnek. Körülbelül annyinak felelt meg, mintha egy ember 50-60 grammot, vagy két maroknyit enne, ami nem túl sok” – jegyezte meg Dr. Reiter. W. Elaine Hardman társszerző, a Marshall Egyetem munkatársa 2011-ben tett közzé egy tanulmányt, amiből kiderült, hogy az emberi emlőrák-sejtekkel oltott egereknél ritkább és kisebb tumor jelentkezett a dióevő példányok esetében. „Az adatok azt mutatják, hogy a rendszeres diófogyasztás jó hatással lehet bizonyos rákfajták megelőzésében vagy késleltetésében” – mondta Dr. Reiter.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/prosztata-dio