Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Szeretők Akadémiája Velencében – Ön is részt vehet!

Egy magyar pár is részese a Durex nemzetközi kísérletének, amelyben az igazán jó, testi-lelki kötődést erősítő szexhez igyekeznek hozzásegíteni a párokat és a „képzést” okostelefonon nyomon követő érdeklődőket.

A Durex bemutatta azt a 23 „Durex Szeretőt”, akik országukat képviselhetik a Durex Kísérlet során. Ez az első globális kísérlet, melyet azért indítottak útjára, hogy bebizonyítsák, a jó szex nem kizárólag a fizikai vonzalomra korlátozódik, hanem a lelki kötődés is elengedhetetlen hozzá. Az élvezetes, változatos szexuális élethez ugyanis mind a fizikai, mind az érzelmi tényező jelenléte szükséges.

A magyar szeretőket Anikó és Alex képviseli a négy héten át tartó kísérlet során, akiket a világ minden részéből 42 ezer jelentkező közül választottak ki azért, hogy a kísérlet feladatai révén világszerte elégedettebb mosolyokat csaljanak az arcokra. Anikó és Alex mindig szakítanak időt egymásra, és elmondásuk szerint bensőséges párkapcsolatban élnek egymással. Izgatottan várják, hogy teljesítsék a Durex Kísérlet feladatait, melyek során talán még jobban megismerhetik egymást, és közelebb kerülhetnek egymáshoz, mint valaha.

A pár az első, „az előjáték élvezete” elnevezésű feladatsor elvégzésének köszönhetően elsőként tapasztalhatta meg az előjáték hatását, a fokozott érzékiség gyönyörét, és azt, hogy az együtt átélt intim pillanatok milyen magasságokba képesek repíteni a kapcsolatukat. Ennek eredményei a következő héten kerülnek nyilvánosságra. A feladatok elvégzése során az „izgalom-kutatónak” is nevezett tudós, Brendan Walker szakszerű vezetésével, modern kardio berendezésekkel mérik a párok érzelmi és fizikai reakcióit, Susan Quilliam, író, pszichológus és a kísérletet vezető párkapcsolati tréner pedig értékes tanácsokkal és tippekkel látja el őket. A tréner támogatásának és útmutatásának köszönhetően a kísérlet során a pár kapcsolata még tovább fejlődhet, miközben egyre többet fedeznek fel egymásról.

2013. július 15-től a Durex Kísérlet mobiltelefonos alkalmazásának letöltésével a világ összes szeretője Anikó és Alex nyomdokaiba léphet, mindenki saját hálószobájában is elvégezheti a hetente új feladatokat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/szex-akademia